Tőkés László Temesváron fogadta a Szabadság Expressz utasait

A hit és a közösségi kiállás ereje tette a református gyülekezetet az 1989-es temesvári forradalom kovászává –  hangsúlyozta Tőkés László EP-képviselő pénteken, a rendszerváltozás 25. évfordulójáról megemlékező Szabadság Expressz nevű oktatási projekt részvevőinek temesvári látogatásuk alkalmából.

Szabadság expressz Temesváron

A találkozót abban a református templomban tartották meg, amely előtt – a zsarnoksággal nyíltan szembeszálló Tőkés László akkori lelkész és gyülekezete körüli szolidaritásból – 1989 decemberében kibontakozott a Ceausescu-diktatúrát megdöntő népfelkelés.

    Tőkés László rámutatott: bár Temesvár nem főváros, mégis úgy tartják számon Varsó, Budapest, és Berlin között, mint a 25 évvel ezelőtti rendszerváltozás fontos helyszíne. Az EP-képviselő méltatta a Szabadság Expressz projekt szerepét a történelemhamisítás megakadályozásában, ugyanakkor a folytatást nevezte legfontosabbnak.
    “Az a fontos, hogy ne merevedjünk bele a múló időbe, hanem egy egyesült Európában próbáljuk valóban felzárkóztatni a vasfüggöny innenső oldalán lévő, volt kommunista országokat és társadalmakat a fejlett Európához, és hozzáadni azt a többletet az egyesült Európához, amely nélkül szegényebb a kontinens” – jelentette ki Tőkés László.

    A varsói székhelyű Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózatának (ENRS) Szabadság Expressz nevű projektjében a lengyelországi Gdanskból, s az Európa tíz országából, illetve Costa Ricából a rendszerváltás után született húsz fiatal vesz részt, akiket nemzetközi zsűri választott ki.

    A fiatalok Gdansk, Varsó és Budapest után érkeztek kétnapos látogatásra Temesvárra, a rendszerváltozás jelképes helyszíneit érintő útjuk negyedik helyszínére. A résztvevők megtekintették a kommunista korszak titkosszolgálata, a hírhedt Securitate lehallgatási és megfélemlítési technikáit bemutató interaktív kiállítást és felkeresték a temesvári sortüzek áldozatainak szentelt múzeumot is.

    1989 december 15-én a Ceausescu-diktatúrát nyíltan bíráló Tőkés László temesvári lelkész elhurcolását a református gyülekezet élő láncot alkotva akadályozta meg. A zsarnoksággal szembeszegülő magyar közösséghez másnap a többségi románság is csatlakozott, így a református parókia előtt bontakozott ki a kommunista diktatúra megdöntéséhez vezető népfelkelés.
    A fellázadt Temesvár 1989-ben csaknem egy hétig egymaga dacolt fegyvertelenül a Ceausescu-diktatúra megtorlásával, amíg az ország többi részére is átterjedt a népfelkelés. Ez idő alatt 73 ember életét vesztette, csaknem 300 pedig megsebesült a sortüzekben és mintegy nyolcszáz tüntetőt börtönbe zártak.


Hasonló cikkek