Tömegszerencsétlenség a 81-esen: egy halott, húsz sebesült

Húszan sérültek meg a Mezőörsnél péntek délután történt, halálos áldozatot is követelő balesetben – közölte a rendőrség pénteken este a honlapján, ahol fotók is jelentek meg a tragikus kimenetelű balesetről

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy 59 éves petőházi férfi teherautóval haladt Kisbér felől Győr irányába a 81-es főúton, amikor Mezőörsnél – eddig tisztázatlan okok miatt – elsőként érintőlegesen ütközött egy szemből érkező személyautóval, majd pedig frontálisan nekiütközött az a mögött haladó Volán autóbusznak.

Fotó: ORFK

A balesetben a balesetet okozó teherautó sofőrje a helyszínen életét vesztette.  A buszon 30-an utaztak, közülük 20-an sérültek meg. A sérültek egy részét a mentők a helyszínen ellátták, többeket kórházba vittek.

Fotó: ORFK

A Kisalföld információi szerint mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, a mentőegység Balatonfüredről indult.

Fotó: ORFK

A helyszíni szemle és a műszaki mentés este véget ért, így ismét zavartalanul haladhat a forgalom.  A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset miatt indított eljárásban vizsgálja az ütközés körülményeit – írták.

Hazai Tükör | PannonHírnök 

Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek