„Törjük meg a csendet” – Vadvágány együttes

PTV Fotó: Bogdán István
PTV Fotó: Bogdán István

Színvonalas, nagysikerű előadások követték egymást a Magyar Dal napja alkalmából megtartott rendezvénysorozat Szombathelyi állomásán, 2015. szeptember 11.-én az AGORA Nagyszínpadán. Tehetségesebbnél tehetségesebb amatőr együttesek váltották egymást, a zene szerető lelkes közönség nagy érdeklődése mellett. Ebből az alkalomból beszélgettünk az eseményen résztvevő helyi, Vadvágány együttes frontemberével, Lukács Adriánnal „Driánnal”.

Bogdán István: Aktívan koncertező kedvelt amatőr banda hírében álltok. Kérlek, röviden mutasd be a zenekart a PannonHírnök olvasóinak.

Lukács Adrián „Drián”: Szombathelyi fiatalokból álló csapat vagyunk. Jelenlegi tagok:

Hegedüs Tamás: „Hege”(gitár, vokál), Szabó Tamás (gitár), Tóth Gergő Csanád: „Csanó”(basszusgitár) Kecskés Tamás: „Tomi” (dobok) és jómagam, Lukács Adrián: „Drián”(ének).

Milyen zenét játszatok, milyen stílusirányzatot képviseltek?

– Újszerű populáris Rockzenét játszunk, aminek célja, hogy a dallamos zenei világ, a mély és a bulis hangulatú dalok egyszerre szólalhassanak meg egy stíluson belül. 

– Milyen volt a fogadtatása a közönség részéről?

Úgy gondoljuk, hogy együttesünk és a közönség megtalálta egymást. 2013 nyara óta aktívan koncertezünk. Követőink száma egyre nő. Ma már elmondhatjuk, hogy nagy színpadi tapasztalattal rendelkezünk. Az elmúlt két év alatt közel 70 koncertet adtunk, itthon és a határon túl.

Milyen meghívásaitok voltak, merre léptetek fel?  

– Szerencsére nem szenvedtünk hiányt meghívásokban. Felléptünk többek között, Budapesten, Pécsett, Sopronban, Zalaegerszegen és a felvidéki Dunaszerdahelyen is. 

– Szakmai sikerek, eredmények?

Eredményeink közt szerepel a 2014-es Pulzus Tehetségkutató 1. helyezése, amely fél éves országos turnét jelentett nekünk a Zorall zenekar társaságában. Ez nagyban segítette az országos ismertség elérését.

– Egy bónusz kérdés még a végére. Mi jut erről eszedbe?  „Törjük meg a csendet, a leszállás..   

Az aktív koncertezés mellett 2015 májusában nagy örömünkre megjelent az első, öt számot tartalmazó EP lemezünk melynek címe „Törjük meg a csendet”


Hasonló cikkek