Török védelmi miniszter: újabb két katona halt meg a török hadműveletben

Két török katona meghalt, három pedig megsebesült a damaszkuszi kormányerők támadásában az Északnyugat-Szíriában indított Tavaszi Pajzs fedőnevű török hadművelet keretében – közölte csütörtök este a török védelmi minisztérium.

    A tárca nem egyértelműsítette a támadás típusát, csak annyit írt, hogy a szíriai “rezsim elemei tüzet nyitottak”.
A minisztérium jelezte: a török tüzérség térségben állomásozó egységei válaszul ezúttal is bemértek célpontokat, és azonnal intenzív tűz alá vették őket, a szükséges mértékben csapást mérve és megsemmisítve hadállásokat.
A tárca hivatalos Twitter-fiókján megosztott gyászjelentésekből kiderült, hogy az egyik katona szerdán, a másik csütörtökön vesztette életét.

 Ankara március 1-jén jelentette be, hogy Tavaszi Pajzs fedőnéven hadműveletet indított a szíriai kormányerők ellen az északnyugati Idlíb tartományban, amelyet Damaszkusz az orosz légierő segítségével akar visszaszerezni az ellenzéki fegyveresektől. A török offenzíva a szomszédos Aleppó tartományra is kiterjedt, ott egy katonai repülőteret “tett használhatatlanná” a hadsereg.
Idlíb a felkelők utolsó bástyája, a tartományt több dzsihadista szervezet, illetve a török támogatást élvező, mérsékeltnek mondott lázadócsoportok tartják ellenőrzésük alatt. Ankara az utóbbi hónapokban egyre inkább nehezményezte, hogy a szíriai kormányerők előrenyomulása következtében a korábbi demarkációs vonal mentén kialakított megfigyelőpontjaiban állomásozó katonái közül sok az ellenséges vonalak mögött rekedt, továbbá a heves összecsapások miatt csaknem egymillió civil menekült a török határ közelébe.

A januárban kihirdetett tűzszünetet követően februárban a szíriai kormánycsapatok már közvetlenül a török hadsereggel is összecsaptak, a harcok többtucatnyi török és több száz szíriai katona életét követelték, ami még inkább kiélezte az Ankara és Damaszkusz közötti amúgy is ellenséges viszonyt. Múlt csütörtökön egy idlíbi légicsapásban legkevesebb 36 török katona halt meg.
Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön Moszkvába látogatott, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyaljon a kialakult helyzetről. A felek egy több mint hatórás megbeszélés után bejelentették: pénteken 00 óra 01 perctől tűzszünet lép életbe a jelenlegi frontvonal mentén. A megállapodás egyebek mellett egy biztonsági folyosó létrehozásáról és közös őrjáratokról is rendelkezik.


Hasonló cikkek