Törökország: távoktatással indul majd a tanév

Avatar

Törökországban a koronavírus-járvány miatt távoktatással indul a 2020/2021-es tanév – közölte Ziya Selcuk oktatási miniszter szerdai ankarai sajtótájékoztatóján, azt követően, hogy az egészségügyi tárca által létrehozott tudományos tanács javaslatokat intézett a kormányzathoz.

    Selcuk hozzátette: a diákok a negyedik tanítási héten, szeptember 21-étől fokozatosan fognak visszatérni az iskolapadokba, így kezdetben csak csökkentett létszámban lesznek jelen a tantermekben.
Törökország március második felében rendelt el távoktatást az oktatási intézményekben, nem sokkal azután, hogy a hatóságok az ország területén az első vírusfertőzöttet regisztrálták.
Fahrettin Koca egészségügyi miniszter a tárca tudományos tanácsának szerdai ülését követően írásos nyilatkozatot adott ki.     “Ha az újonnan igazolt fertőzöttek napi száma továbbra is ilyen sebességgel növekszik, akkor vissza kell térnünk azokhoz a súlyos intézkedésekhez, amelyeket nem akarunk még egyszer átélni” – figyelmeztetett, arra utalva, hogy a tavaszi hónapok során a török nagyvárosokban hétvégente kijárási tilalom volt érvényben.

Koca később a Twitter-fiókján tette közzé a törökországi járványhelyzet friss napi adatait.
A táblázat szerint szerdán 1212-re ugrott az igazolt fertőzöttek napi száma, és így a mutató hat hét elteltével ismét 1200 fölé emelkedett. Az eddig regisztrált esetek száma 244 392-re nőtt. A napi esetszám a hatósági intézkedések fokozatos enyhítését követően legutóbb július első hetében járt hasonló magasságban, július második felében még valamivel 900 feletti értékeken mozgott, majd augusztus 5-ére újfent megközelítette az 1200-at.

A kis-ázsiai országban szerdán 18-an vesztették életüket a fertőzés szövődményeiben. A halálos áldozatok száma ezzel 5891-re emelkedett. A halálesetek napi száma azóta nem esett 14 alá, hogy a világjárvány március közepén Törökországot is elérte.
Az elmúlt 24 órában a súlyos betegként nyilvántartottak száma tovább nőtt, 617-ről 632-re.
A gyógyultak száma 934-gyel 227 89-re emelkedett, és bár ők teszik ki az összes eset csaknem 93 százalékát, a mutató megint alulmarad az új fertőzöttek számával szemben.
A 83 milliós országban idáig mintegy 5,45 millió vírustesztet végeztek el.


Hasonló cikkek