Történelmi csúcson a K&H kkv bizalmi index

A K&H kkv bizalmi index történetének legmagasabb eredményét érte el, a cégek csökkenő közterhekre, vállalkozásbarát gazdaságpolitikára és javuló pénzügyi eredményekre számítanak a következő egy évben

– közölte a K&H Bank kedden.

Tájékoztatásuk szerint a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait 2004 óta jelző K&H kkv bizalmi index elérte történelmi csúcspontját, 7 pontos emelkedés után 17 ponton áll.

A legutóbbi felmérést június 15 és 22. között készítették.

Az index jelentős emelkedése főként annak köszönhető, hogy a vállalkozások az őket érintő közterhekkel kapcsolatban pozitív változásra számítanak, 20-ról 34 százalékra nőtt azoknak a cégeknek az aránya, amelyek alacsonyabb adókkal és járulékokkal terveznek a következő egy év során.

A közterhek kedvező alakulása mellett a kormányzat intézkedéseivel kapcsolatban is derűlátók a kkv-k, 69 százalékuk szerint semleges vagy vállalkozásbarát lesz a következő egy évi gazdaságpolitika a cég működésére nézve.

A vállalkozások a pénzügyeikben is kisebb javulásra számítanak, 9 százalékos árbevétel- és 6 százalékos profitnövekedést várnak az előttük álló egy évben, az előző negyedévi 8 és 5 százalékos várt növekedéssel szemben.

A közlemény szerint a bizalom minden árbevétel-kategóriában és ágazatban erősödött, és a kereskedelmi szektort kivéve mindenhol történelmi maximumokat ért el.

Szokásos módon a középvállalkozások hangulata a legjobb, 36 pontos. A kisvállalkozások bizalma jelenleg 22 ponton áll, és a mikrovállalkozások is kezdenek felzárkózni, 9 pontos az indexük.

Az ágazatok közül jelenleg az agrárium a legbizakodóbb (38 pont), a szolgáltató és ipari szektor hangulata szinte azonos (21 és 20 pont), míg a kereskedelmi szektor ennél jóval szerényebb várakozásokkal néz a jövőbe (4 pont).

A K&H és a GfK 2004 óta folyamatosan elkészíti a negyedéves K&H kkv bizalmi index összeállítást 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével. A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló tíz gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják


Hasonló cikkek