Totális háborúval fenyeget az iráni külügyminiszter

Totális háborúval fenyegetett Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter arra az esetre, ha az Egyesült Államok vagy Szaúd-Arábia katonai csapást intézne Irán ellen – írta honlapján a CNN amerikai hírcsatorna csütörtökön.

“Nem habozunk megvédeni területünket” – szögezte le Zaríf egy interjúban.

A külügyminiszter ugyanakkor nyomatékosította: Teherán szeretné elkerülni a konfliktust, és kész megbeszélést folytatni Szaúd-Arábiával, illetve az Egyesült Arab Emírségekkel. Azonban jelezte: Washingtonnal mindaddig nem tárgyalnak, amíg a 2015-ös atomalkunak megfelelően fel nem függesztik az Iránnal szembeni szankciókat. Donald Trump amerikai elnök tavaly májusban felmondta a nukleáris megállapodást.

Az iráni diplomácia vezetője tagadta, hogy Teheránnak köze lett volna a szaúdi olajlétesítmények elleni hétvégi támadáshoz, ami drámai feszültséget eredményezett a térségben.

“Tudom, hogy nem mi tettük” – mondta. A jemeni húszi lázadók “közleményben tudatták, hogy ők voltak” – tette hozzá.

Ezzel szemben amerikai és szaúdi tisztségviselők azzal vádolták meg Teheránt, hogy köze volt az incidenshez.

A húszi lázadók ellen harcoló, szaúdi vezetésű koalíciót irányító Turki al-Máliki az eddigi vizsgálatok eredményeire hivatkozva azt mondta: iráni eredetűek voltak a szaúdi olajterminálokra kilőtt fegyverek. A nyomozás jelenlegi állása szerint a támadásokat a királyságtól északra fekvő területekről, nem pedig a délnyugatra található Jemenből indították – fűzte hozzá.

Trump eközben felszólította a védelmi minisztériumot, hogy tervezzék meg az esetleges válaszcsapásokat. Az amerikai elnök jelezte: az Egyesült Államok harcra kész, és Szaúd-Arábiára vár, hogy döntsön a továbbiakról.

Az iráni külügyminiszter interjújában a racionalitást és a megfontoltságot hiányolta a jelenlegi amerikai külpolitikából.

“Úgy vélem, hogy az Egyesült Államok megérdemli a több racionalitást” – mondta.


Hasonló cikkek