További két gyilkosságban voltak benne a Kuciak-ügy vádlottai

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség Leona Kočkovičová Fučíková halálának kapcsán hallgatja ki a Andruskó Zoltánt. A gútai vállalkozó, Peter Molnár meggyilkolásáról szintén vallott Andruskó. 

Állítólag Alena Zsuzsová 2016 nyarán megkérte Andruskót, hogy vigye el őt az erdőbe „Gyilkos galócákat szedtek. Majd később, 2016 végén tudomása szerint megmérgeztek egy újságírót, Kočkovičovát.” – írja a Kuciak-ügyet vizsgáló nyomozó.  A NAKA kihallgatta a Kuciak-gyilkosság másik gyanusítottját, Szabó Tamást is.

Andruskó továbbá arról is beszélt, hogy egy nappal Peter Molnár gútai vállalkozó meggyilkolása után beszélt Szabó Tamással és Miroslav Marčekkal, akik közvetve bevallották neki a gyilkosságot. Mindkét említett férfi a meggyilkolt vállalkozónak dolgozott, Miroslav Marček sofőrként, Szabó Tamás pedig testőrként. Peter Molnárt két fejlövéssel gyilkolták meg a családi házában, Gútán, 2016. december 16-án. Pont úgy, mint Ján Kuciakot. Feltehetően hangtompítós fegyverrel végeztek vele, mert a szomszédok nem hallottak lövéseket.

Forrás: ujszo.com, ujszo.com

Fotó: TASR


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek