Tram-train: közeleg az újabb szerelvény

Már nagyon várják Délkelet-Magyarországon az új vasúti járműtípust.

Elindul a második tram-train szerelvény Magyarországra, a 37 méter hosszú, dízel-villamos hibrid jármű várhatóan március 16-án érkezik meg a Szentesi Motorgarázsba – tájékoztatta a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága kedden az MTI-t. A közlemény szerint kedden megkezdődött a második tram-train teherautóra rakodása a Stadler spanyolországi, valenciai gyárában. Az új jármű várhatóan jövő kedden érkezik meg a Szentesi Motorgarázsba, ahol a vasút-villamos leemelése és összeszerelése a tervek szerint még aznap megkezdődik.

Az első prototípust január 20-án mutatták be a MÁV-START szentesi telephelyén.

A jármű futópróbája csütörtökön a Szentes-Mindszent-Szentes útvonalon sikeresen lezajlott. Szerdán a hatósági nagyvasúti futópróbát végzik el Kecskemét-Kiskunfélegyháza-Szeged útvonalon, majd a hatósági járműszemle és próba következik Hódmezővásárhely új villamosvasúti vonalán.

A próbák a Szeged-Hódmezővásárhely vasútvonalon, valamint a hódmezővásárhelyi és szegedi villamosvonalakon folytatódnak. Az első három tram-train szeptember végén állhat forgalomba Hódmezővásárhely és Szeged között.

A 37 méter hosszú, hetvenegy tonnás, dízel-villamos hibrid tram-train 216 férőhelyes. Szeged és Hódmezővásárhely villamosvonalán 50 km/órás maximális sebességgel haladhatnak, a két város közötti nyílt vonalon dízel meghajtással, 100 km/órás megengedett sebességgel szállíthatják majd az utasokat. A komfortos, nagy részben alacsonypadlós és akadálymentes CityLink járművek a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, világos, tágas utastérrel, valamint korszerű fedélzeti biztonsági kamerarendszerrel rendelkeznek majd.

A tram-train Szegeden az 1-es villamos vonalán közlekedik majd Szeged pályaudvartól Szeged-Rókus vasútállomásig, majd a 135-ös számú Szeged-Békéscsaba vasútvonalon halad tovább Hódmezővásárhelyre.

Hódmezővásárhelyi Népkert állomásnál letér a nagyvasúti vonalról, és villamosüzemre váltva a városon keresztül közlekedik Hódmezővásárhely nagyállomásig. A tram-train vonalán közel négykilométeres egyvágányú villamospálya épült Hódmezővásárhelyen összesen öt váltóval és hat megállóval, a kapcsolódó felsővezeték-hálózattal. A városi szakaszon három megálló kétvágányú, ahol az ellenkező irányba közlekedő szerelvények találkozni tudnak – áll a közleményben.

Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója korábban azt közölte, a járműipari cég 2017-ben nyert közbeszerzést nyolc, a Citylink járműcsaládhoz tartozó hibrid szerelvény gyártására, majd a MÁV-Start 2020 júniusában hívta le a további négy járműre szóló opciót. A megrendelés értéke 76,5 millió euró, mintegy 27,5 milliárd forint.

Gazdaság | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek