Trencsénben döntetlenezett a DAC, a Slované lett a bajnoki cím

A Fortuna Liga felsőházi rájátszásának utolsó előtti fordulójában a sárga-kékek a Trencsén otthonában léptek pályára. A DAC-nak mindenképpen győznie kellett, közben a címvédő Slovannak pontokat kellett hullajtani, hogy csak az utolsó fordulóban dőljön el a bajnoki cím sorsa.

A dunaszerdahelyi sárga-kékek utolsó idegenbeli mérkőzésüket játszották a Trencsén otthonában az idei szezonban. Németh Antal együttese jó formában várhatta a mérkőzést, hiszen a legutóbbi fordulóban a nagy rivális Slovan otthonában is győzni tudtak, és ezzel még matematikai esélyük is volt a bajnoki címre a mérkőzést megelőzően.

Vida Máté is helyet kapott és a kispadon kezdte a mérkőzést. A DAC kezdőjében sérülés miatt Blackman és Andzouana is hiányzott, a helyüket a kezdőben Niklas Sommer és Ion Nicolaescu foglalhatta el. A trencséni kezdőben a palásti származású felvidéki védő Križan Richárd kapott lehetőséget.

Mivel a Slovan begyűjtötte a három pontot, a bajnoki cím sorsa is eldőlt, és sorozatban harmadik szezonban lettek a pozsonyiak a bajnokok.

Kövessen minket: Facebook

Külhon| Pannon Hírnök

Forrás: ma7.sk

Fotó: dac1904.sk/Lelkes Ernő


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek