Trump: “Hamvában holtak”a tárgyalások a tálibok vezetőivel

“Hamvában holtak” tárgyalások az afgán tálibok vezetőivel –  fogalmazott szó szerint  Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Ház kertjében újságíróknak, egy észak-karolinai választási nagygyűlésre indulva.

Az elnök ugyanakkor megerősítette, hogy továbbra is szándékában áll az amerikai katonák kivonása Afganisztánból.
Jelenleg mintegy 14 ezer amerikai katona tartózkodik afgán földön. “Szeretnénk kivonulni, de a megfelelő időben vonulunk majd ki” – fogalmazott Trump.     Donald Trump szombat este Twitteren jelentette be, hogy felfüggeszti a tárgyalásokat a tálibokkal, egy múlt csütörtökön Kabulban általuk  elkövetett merénylet miatt. Az elnök szombaton így fogalmazott a mikroblogjában: “a tálibok sajnos rossz adut használnak, beismerten ők követték el a kabuli támadást, amelyben meghalt egy nagyszerű katonánk és 11 további ember. Azonnal lemondtam a találkozót, és felfüggesztettem a béketárgyalásokat.

Miféle emberek azok, akik ilyen sok gyilkosságot követnek el azért, mert úgy gondolják, ettől jobb lesz az alkupozíciójuk?  Hány évtizedig akarnak még harcolni?”.

Az elnök közölte azt is, hogy vasárnap Camp Davidben titkos találkozót tartott volna külön a tálib vezetőkkel, külön Asráf Gáni afgán elnökkel, de ezt is lemondta.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap egy televíziós interjúban szintén megerősítette a tárgyalások megszakítását. “Mi nem egyszerűen csak papíron rögzített szavakat akarunk, hanem valódi és valóra váltott elkötelezettséget, és a tálibok most megmutatták, hogy nem akarnak, vagy nem tudnak eleget tenni az erőszak csökkentésére vállalt kötelezettségeiknek” – fogalmazott a külügyminiszter a Fox televízióban. Igaz, hozzáfűzte, hogy a tárgyalások újraindulhatnak, de ez a táliboktól függ. “Nekik kell most bizonyítaniuk, hogy készen állnak valóra váltani mindazt, amit a tárgyalásokon kérünk tőlük” – mondta.       Hétfőn néhány amerikai lap – meg nem nevezett forrásokra hivatkozva – arról cikkezett, hogy a kormányzaton belül nézetkülönbségek vannak a tárgyalások felfüggesztését illetően. Donald Trump ezt hétfői Twitterei egyikében cáfolta.

 


Hasonló cikkek