Trump jogászai benyújtották a perkeresetet

Donald Trump amerikai elnök jogászcsapata benyújtotta hétfőn a perkeresetet a pennsylvaniai választások miatt.

A keresetet a pennsylvaniai szövetségi bíróságon nyújtották be, annak gyanújával, hogy a tagállam levélszavazási rendszere “nélkülözött minden átláthatóságot és ellenőrizhetőséget, amely a személyes szavazások esetében biztosított volt“.

A 20 elektort adó Pennsylvaniában a szavazatok 99 százalékát dolgozták fel eddig, de az amerikai AP hírügynökség és a republikánusokhoz közel álló Fox televízió, majd nyomukban a többi nagy médium is azt jelentette már szombaton, hogy a demokrata jelölt, Joe Biden elnyerte a pennsylvaniai elektorok támogatását is, és így a megválasztásához szükséges 270 elektornál is többet tudhat magáénak. Biden ennek tudatában mondott beszédet szombaton éjjel, majd ő és alelnökjelöltje, Kamala Harris vasárnap győzelmi beszédet is tartott Wilmingtonban.

Az amerikai elnök jogászainak perkeresete azt kérte, hogy a tagállam hatóságai azonnal állítsák le Biden győzelmének igazolását Pennsylvaniában.

A szavazókat Pennsylvaniában egyszerűen azon különböző normák alapján bírálták el, hogy milyen szavazási módot választottak, és álláspontunk szerint a választási rendszer kétharmada potenciálisan hamis szavazatot eredményezett, mivel megfelelő igazolás vagy ellenőrzés nélkül vették számba ezeket” – fogalmazott a beadvány, amelyet Matt Morgan, Donald Trump 2020-as kampányának jogi főtanácsadója írt alá.

Közben változatlanul tart a szavazatszámlálás a 15 elektort adó Észak-Karolinában, a 16 elektorral rendelkező Georgiában és Arizonában, amely 11 elektort küld az amerikai elnököt megválasztó elektori testületbe.

A Reuters hírügynökség hétfő esti jelentése szerint Arizonában – a szavazatok 98 százalékos feldolgozottsága mellett – apad Joe Biden támogatottsága. Hétfőn este a demokrata párti politikus a voksok 49,4 százalékát, míg Donald Trump a szavazatok 49 százalékát tudhatta magáénak.

A Breitbart című jobboldali lap hétfőn este egy kiszivárogtatóra hivatkozva a nevadai Clark megyében történtekről írt. Ezek szerint még a választások előtti napokban szavazatszámlálók jogszerűtlen szavazócédulákat dolgoztak fel, a szavazatszámlálók és a szavazatszámlálásban részt nem vevők pedig egyaránt “falat alkottak” egy Biden-Harris feliratú busz mellett, ahol a kiszivárogtató szerint szavazócédulákat töltöttek ki.

A kiszivárogtató, aki maga is szavazatszámlálóként dolgozott, november 8-án a kézírásával ellátott feljegyzésben részletezte “aggodalmait a szavazóknak a választási helyiségekben tapasztalt megfélemlítéséről és a választási csalásokról“.

A Breitbart részletezte, hogy a feljegyzésben foglaltak szerint a szavazóhelyiségben dolgozó csoport vezetője és két munkatársa azt tanácsolta a személyazonosságukat igazolni nem tudó és ezért nem szavazóknak, hogy kérjenek időpontot az illetékes gépjárműhivatalban, majd az előjegyzéssel térjenek vissza a szavazóhelyiségbe, ezt az előjegyzést személyazonosítóként elfogadják, és ennek birtokában szavazhatnak is.

Az Egyesült Államokban az illetékes gépjárműhivataloknál (DMV) adják ki a jogosítványt, amely személyazonosító igazolványként is használatos.


Hasonló cikkek