Túl nehéz volt a matekérettségi – petíciót indítottak a diákok

Pár óra alatt több mint hatezren írták alá azt a petíciót, amelyet érettségizők indítottak, szerintük ugyanis a mai középszintű matematika érettségi nehézsége meghaladta a középszintet, ezért a ponthatárok csökkentését kérik – írja az Eduline.

A portál olvasói közül korában többen azt írták, míg az első rész „gyanúsan könnyű volt”, gyorsan meg lehetett válaszolni a kérdéseket, úgy a második részt sokan kifejezetten nehéznek tartották. Petíció is indult, amelyet néhány óra alatt több ezren aláírtak, ebben azt kérik, hogy a matekérettségi nehézsége miatt vigyék lentebb a ponthatárokat.

Elképzelhető, hogy az ötletet a német diákok akciója adta, ahol online petíció indult, amelyben a diákok azt kérték, hogy az írásbeli érettségi értékelését igazítsák a feladatok nehézségéhez.

Az Edulinenak nyilatkozó szaktanár szerint az első rész könnyű volt, nem okozott nagy meglepetéseket a diákoknak, hiszen olyan feladatokat tartalmazott, amelyek a középszintű érettségiken szinte minden évben megjelennek.

Az első rész után a diákok a II. feladatlappal folytatták, amely két részre oszlik: az A jelű rész három feladatot tartalmaz, a feladatok egy vagy több kérdésből állnak. A B jelű rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyből a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ez a kettő értékelhető.

Az érettségi vizsga délelőtt 11-kor ért véget, a nem hivatalos megoldások pedig már fel is kerültek az internetre.

Forrás: Eduline


Hasonló cikkek