Tusnádfürdő harmincadszor is

Orbán Viktor miniszterelnök harmincadik alkalommal tartott előadást Tusnádfürdőn, az idén jubileumi 30. Tusványoson.

Egyetlen szóban összefoglalva: Megtiszteltetés. Megtiszteltetés, hogy harminc éven keresztül itt lehettem, hogy Tőkés László mellett szólalhattam meg„ – kezdte előadását Orbán Viktor.

A miniszterelnök egy mondatban foglalta össze az elmúlt 30 évet: “Az a jó, hogy ez a 30 év mögöttünk van és nem előttünk.”

Majd hozzátette: az elmúlt 30 évben úgy kellett építkezni, hogy folyamatosan harcolni kellett: szocialista tervgazdálkodás helyett piacgazdaságot építeni, egypártrendszerből többpártrendszert, és megvívni a békés demokratikus harcokat a kommunizmus utódcsapataival.

Ma a magyar nemzet birtokában van azoknak a politikai, gazdasági képességeknek, és hamarosan birtokában lesz azoknak a fizikai képességeknek, amelyekkel meg tudja magát védeni, és amelyek segítségével független tud maradni – emelte ki Orbán Viktor, majd hozzátette: az ország önrendelkezését visszaszerezték, és a határokat is megvédték a migrációval szemben. Rámutatott: nemzedékük történelmi lehetőséget kapott a magyar nemzet megerősítésére. Ez egy igazságtalanul nehéz küzdelem volt eddig is, és igazságtalanul nehéz küzdelem lesz ezután is – értékelt.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: az elmúlt harminc évben rájöttek arra, hogy nem az időnek kell célt tulajdonítani, hanem „az időben benne” a saját életünknek kell értelmet adni. Hozzátette: ez nem csak egyénenként, hanem nemzedékenként is igaz, a nemzedékünk életének kell értelmet adni.

A miniszterelnök szerint Magyarország biztató pályán maradását nem belülről, hanem kívülről fenyegeti veszély. Kijelentette: bonyolult manőverek eredményeképpen sikerült megakadályozni, hogy Soros György embere kerüljön az Európai Bizottság élére, és azt, hogy ideológiai gerillákat helyezzenek fontos európai tisztségekbe.

A miniszterelnök szerint az Európai Bizottságnak ezután a szerződések őreként kell viselkednie.

Forrás: 888.hu


Hasonló cikkek