Tűz a pozsonyi karácsonyi vásáron

Tegnap, azaz november 28-án tűz ütött ki a szlovák főváros karácsonyi vásárának egyik standján. A kár akár 200 ezer euró is lehet.

A főteret kiürítették, mivel a délutáni tűz átterjedt a szomszédos épületre is a propán-bután gázpalackok felrobbanása miatt. Az oltásban 25 tűzoltó vett részt hét tűzoltó-berendezéssel. A tűzben egy személy megsérült. A tűz keletkezésének pontos okát még vizsgálják. A tűzoltóknak sikerült teljesen eloltaniuk a tüzet, a helyszínt biztonsági okokból kordonnal kerítették körbe.

Az egyik történelmi épületet is elérte a tűz, ebben az egyik nagy biztosítóvállalat és egy népszerű cukrászda is működik.

Fotó: HAZZ

A pozsonyi téren lévő stand nem tartozik a fővárosi karácsonyi vásárhoz. A stand tulajdonosai állítása szerint nem kötöttek bérleti szerződést a fővárossal. Hozzátette: az ilyen szerződés tartalmazza a tűzvédelmi és biztonsági előírásokat, melyeket a szerződő félnek kötelessége betartani. A tüzet a városi rendőrök észlelték, akik riasztották a tűzoltókat. A megérkezésükig biztosították a helyszínt, a környéken tartózkodókat pedig biztonságos helyre kísérték. A Fő téren és a Ferenciek terén található karácsonyi vásár a következő órákban a tűzoltók kérésének megfelelően, biztonsági okokból zárva tart, előreláthatólag ma, 29-én már újra látogatható lesz.

Forrás: ma7.sk, HAZZ


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek