U17-es labdarúgó-vb – Vereséggel kezdett a magyar válogatott

A magyar válogatott vereséggel kezdte szereplését a brazíliai U17-es labdarúgó-világbajnokságon, Goianiában.

Preisinger Sándor szövetségi edző csapata sokáig vezetett Nigéria ellen, de a hajrában három gólt kapott.

Eredmény, B csoport:
Nigéria-Magyarország 4-2 (1-2)
——————————
gólszerzők: Tijani (20., 85., az elsőt 11-esből), Ibrahim (79.), Adeniyi (81.), illetve Komáromi (3.), Major (28.)

A magyar csapat összeállítása:
Hegyi – Orosz, Balogh, Horváth, László – Kata – Komáromi, Ominger (Posztobányi, a szünetben), Kosznovszky (Zuigéber, 84.), Major (Baráth, 77.) – Németh

Nagyon jól kezdett a magyar csapat, egy bal oldalról érkező ívelés után Komáromi György már a 3. percben megszerezte a vezetést, közelről passzolva a kapuba. A folytatásban mezőnyfölénybe kerültek a nigériaiak, jóval többet birtokolták a labdát, és egy kilépés után büntetőhöz jutottak, amit értékesítettek. A folytatásban is ők voltak a kezdeményezőbbek, de időnként a magyarok is feljebb jöttek már, és csakhamar Major Sámuel egy távoli lövéssel újra előnyhöz jutatta csapatát. Az első félidőben a korosztályban ötszörös világbajnokként rekorder Nigéria válogatottja diktálta a tempót, de a magyarok nagyon jól használták ki a helyzeteiket.
A második játékrészben még nagyobb mezőnyfölényben futballoztak az afrikaiak, másodpercekre volt csak a labda a magyaroknál. Ezzel együtt sokáig nem változott az eredmény, mert a jól cselező és sokat futó nigériaiak lövései pontatlanok voltak. Aztán a mérkőzés vége felé közeledve egy baloldali szögletnél Hegyi Krisztián kimozdult a kapuból, de nem találta el a labdát, amit Ibrahim közelről befejelt. Bő egy perccel később újabb nigériai fejesgól következett, majd az afrikaiak egy megpattanó szabadrúgásból állították be a végeredményt.
A 24 csapatos brazíliai tornán a hat négyes csoportból az első kettő mellett a négy legjobb harmadik jut a nyolcaddöntőbe, onnantól egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem.

A magyar érdekeltségű B csoport további programja:
1. forduló:
vasárnap: Ecuador-Ausztrália, Goiania 1.00
2. forduló:
kedd: Nigéria-Ecuador, Goiania 21.00
szerda: Ausztrália-Magyarország, Goiania 0.00
3. forduló:
péntek: Ausztrália-Nigéria, Brazíliaváros 21.00
péntek: Magyarország-Ecuador, Goiania 21.00


Hasonló cikkek