Új autóipari gyárat nyitott a thyssenkrupp Jászfényszarun

Új gyárat nyitott az autóipari alkatrész és alapanyag beszállító thyssenkrupp Component Technology pénteken Jászfényszarun. Karsten Kroos, a thyssenkrupp Component Technology üzletágának vezérigazgatója a gyár avatásán hangsúlyozta, hogy Magyarország az európai autóipar egyik fontos szereplőjévé vált az elmúlt években, tavaly mintegy 480 ezer autó készült itt.

A mintegy 33,5 milliárd forintból,  a magyar kormány több mint 10,5 milliárd forintos támogatásával, zöldmezős beruházással megépült gyárkomplexum mintegy 500 új munkahelyet teremt a telephelyen 2019-ig.

Az új gyárban elektromechanikus kormányrendszerek és hengerfejbe integrált vezérműtengelyek készülnek német és nemzetközi autógyáraknak.  Az elmúlt hónapokban fejeződött be Jászfényszarun az új futómű- és meghajtás-alkatrész előállító üzem építése is.

Az új üzemcsarnok avatásán jelen volt Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Debrecenben épül a vállalat rugókat és stabilizátorokat előállító üzeme, amely még ebben az évben megkezdi a sorozatgyártást. Az ügyfelektől már elnyert megbízások tették szükségessé a termelési kapacitások bővítését Magyarországon. Ezzel a thyssenkrupp alkatrész üzletága tavaly 14 százalékkal növelte árbevételét – mondta a vezérigazgató.

Marc de Bastos Eckstein, a thyssenkrupp Component Technology Hungary Kft. ügyvezetője ismertette, a thyssenkrupp Európában először Jászfényszarun von össze két különböző terméktechnológiát egy telephelyen. A tevékenységek összekapcsolása komoly előnyt jelenthet a  költséghatékonyságban, és a vállalat ezeket a kettős telephelyeket az elmúlt években már sikeresen vezette be Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban.

A thysenkrupp Győrben futómű összeszerelő üzemet valamint magyarországi autóipari ügyfelek számára egy acélipari szolgáltató központot működtet. A vállalat Budapesten üzemelteti szoftverfejlesztési kompetencia központját, ahol csaknem 700 mérnök fejleszt a nemzetközi autóipar számára szoftvermegoldásokat elektromechanikus kormányrendszerekhez, illetve olyan új alkalmazásokat, mint amilyen a steer-by-wire (a mechanikus kapcsolatok helyett csupán elektronikus összeköttetést biztosító megoldás) vagy az önvezető rendszerek.

A thyssenkrupp Magyarországon az autóiparban összesen mintegy ezeregyszáz munkatársat foglalkoztat.  A kiosztott sajtóanyag szerint tízből kilenc prémium kategórájú autó a thyssenkrupp termékeivel készül, és minden harmadik teherautóban megtalálhatók a vállalat hajtómű alkatrészei.

A társaság 1999-ben kezdte meg Magyarországon a “okos” kormányrendszerek fejlesztését, amelyek az állandóan energiát igénylő hidraulikus rendszerek helyett elektromotoros rásegítést alkalmaznak. Ezek a rendszerek csak akkor vesznek fel energiát, ha a kormányt ténylegesen elforgatják, ezért autótípustól függően akár 0,3 liter üzemanyagot is megtakarítanak száz kilométerenként, ráadásul műszakilag megbízhatóbbak a hagyományos, hidraulikus rásegítéseknél, és kevesebb karbantartást igényelnek. A szoftveres vezérlés biztonsági és kényelmi funkciók egész sorát teszi lehetővé, mint amilyen az oldalszél-kompenzáció vagy a parkolási asszisztens, ráadásul az önvezető autók számára nélkülözhetetlen hozzáférést képes biztosítani a kormányrendszer irányításához.

A nyilvános cégadatok szerint a Magyarországon bejegyzett thyssenkrupp  Presta Hungary Kft.  értékesítési nettó árbevétele meghaladta a 46, 6 milliárd forintot  a  2016. októbertől 1-től 2017. szeptember 30-ig könyvelt időszakban, ez 3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.


Hasonló cikkek