Új CNG üzemű buszok érkezhetnek Szegedre

Nem rég 164 korszerű, sűrített földgázzal üzemelő járműre írt ki hivatalos közbeszerzési pályázatot a Volánbusz. Ha sikeres lesz a projekt, 10 darab CNG busz érkezhet Szegedre

A járatokon légkondi, wifi és USB is lesz. Ezen kívül digitális utastájékoztatóval is rendelkeznek a járművek, melyek megkönnyítik az utazást, a megállók beazonosítását is. De, ami még ennél is fontosabb, hogy ezek a járművek kevésbé terhelik a környezetet, és kiválóan alkalmasak az elővárosi, valamint helyi járatos közlekedésre.

Amellett, hogy a járművekkel igyekeznek megkönnyíteni, korszerűsíteni a tömegközlekedést, az utazást és figyelmet szentelnek a környezetnek is, azt is ki kell emelni, hogy minden CNG – üzemű busz alacsony padlós és akadálymentesített. Így időskorúak, kismamák, babakocsisok és fogyatékos személyek is könnyebben vehetik majd igénybe utazásaik során a tömegközlekedést.

A Volánbusz 2018-ban indult jármű-fiatalítási programjában – augusztus végéig – 1401 új és újszerű autóbusz áll forgalomba. A társaság 2021-ben 1665 autóbuszt szerez be, ebből – az eljárások sikere esetén – várhatóan közel 700 jármű az év végéig meg is érkezik. A fennmaradó állomány 2022-ben áll majd az utasok szolgálatába. A jármű-fiatalítási program eredményeként a jövő év végéig a társaság teljes autóbusz-állományának 40 százaléka megújul – írja a szeged365.hu.

Farkas Cs. Tekla

Nyitókép: illusztráció!


Hasonló cikkek