Új értelmet nyert a Nélküled – szurkolók nélkül szólt a Mol Arénában

“Most még nélkületek, de reméljük, hamarosan mind teli torokból együtt énekelhetünk!

“Most még nélkületek, de reméljük, hamarosan mind teli torokból együtt énekelhetünk!” – fogalmaz közösségi oldalán megjelent videójánál a DAC, melyen Sophie és Olivér éneklik a klub himnuszává vált Ismerős Arcok-dalt, a Nélküledet.

Bár a környező országok többségében május végével már folytatódhatnak a bajnokságok, Szlovákiában egyelőre még nem tudni, hogy pontosan mikor, és milyen feltételek mellett indulhat újra a Fortuna Liga és a többi, még nem lezárt bajnokság. Vélhetően júniusban újra pályára léphetnek majd a játékosok, azonban kétséges, hogy minden még hátralévő forduló lejátszását engedélyezik, vagy lerövidítik a bajnokságokat.

Emellett egyre több helyen olvasni arról, hogy a DAC-nál a nem túl szerencsésen bemutatkozó Hélder Cristovao utódját keresik. A romániai magyar származású szakembert, Bölöni Lászlót már hírbe hozták a csallóközi klubbal.

Forrás: KÖRKÉP.SK


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek