Új gyógyszertár nyílt Bócsán

Fontos egészségügyi szolgáltatással bővül a környék, hiszen tavaly április 1-jén átmenetileg bezárt a falu fiókgyógyszertára, ráadásul mindez  a világjárvány kitörésének elején történt

Dr. Kalotai Gábor elmondta, hogy eleinte egy fiókgyógyszertárban gondolkodtak, később azonban egy magasabb színvonalú ellátást biztosító egység mellett döntöttek. Mivel egy forgalmas út mentén fekszik a gyógyszertár, abban bízik, az egység forgalma jelentős lesz.

Dr. Zlinszky János, a Benu Magyarország Zrt. vezérigazgatója, megköszönte, hogy az egység csatlakozott a lánchoz. Hangsúlyozta, hogy ez egy olyan lánc, amelyhez Európában háromezer patika tartozik. Nem csak gyógyszert tartanak, hanem olyan termékeket is, amelyek hozzájárulnak az egészség megtartásához.

El Koulali Zakariás országos tiszti-főgyógyszerész is köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, a település szinte a teljes koronavírus-járványt gyógyszertár nélkül vészelte át. Nem volt túl könnyű így nekivágni a pandémiának, de érkezett egy javaslat a közel kétezer lelket számláló településen egy közforgalmi kiskereskedelmi egységről. Ezt követően kiemelte: a gyógyszerellátás érték; tavaly indult az a folyamat, amelynek eredményeként megnyílt és heti 44 órában áll a lakosság szolgálatában a gyógyszertár – számolt be a BAON.

Juhász Márta

Hazai Tükör | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek