Új igazgatója van a szlovák titkosszolgálatnak

Zuzana Čaputová államfő csütörtökön kinevezte a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) élére Michal Aláčot, aki a Sme rodina jelöltjeként közel áll a párthoz.

A köztársasági elnök szerint az SIS új igazgatójának egyik legfontosabb feladata megerősíteni a polgári titkosszolgálat vezetésébe vetett közbizalmat, valamint bizonyítani a külföldi partnerek és szövetségesek előtt, hogy az SIS úgy jár el, mint egy demokratikus jogállam titkosszolgálata. Az államfő méltatta Aláč szakmai hírnevét és hírszerzési tapasztalatait. Čaputová kiemelte, ahogy minden állami szerv, úgy a SIS feladata is tájékoztatni a nyilvánosságot, és megosztani azokat az információkat, amelyeket a vonatkozó jogszabály lehetővé tesz.

Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter pedig arról beszélt, semmilyen kifogásról nem tud, amely Aláč kinevezését akadályozná.

Az ellenzéki Smer vezetője, Robert Fico tiszteletben tartja, hogy az SIS élére Aláč kerül. „Tiszteletben tartom azt a modellt, hogy ebben az esetben a jelölt nem a legerősebb kormánypártból jön” – mondta Fico arra utalva, hogy Aláčot a Sme rodina jelölte.

A Peter Pellegrini vezette Hlas Aláčcsal kapcsolatban azt közölte, bíznak benne, hogy az új igazgató ellen tud tartani a politikai nyomásnak. „Egy teljesen elfogadhatatlan helyzetben lép a tisztségbe, akkor amikor a szolgálat előző igazgatója és igazgatóhelyettese vizsgálati fogságban van. Remélhetőleg ellenáll majd minden a személyére nehezedő politikai nyomásnak” – idézik Pellegrinit.

Az SIS új igazgatója a Szerencsejáték-felügyeleti és Koordinációs Hivatal ellenőrző tanácsában is dolgozik. Aláč a Tactical Combat Academy (TCA) nevű magáncég által szervezett és magánszemélyeknek is nyújtott képzések vezetője volt. Ezek célja az volt, hogy miként lehet beazonosítani a titkosszolgálatok tevékenységét, például azt, ha valakit megfigyelnek.

Kövessen minket: Facebook

V4 Panoráma | Pannon Hírnök

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek