Új KRESZ: a versenykerékpáros az autók között is tekerhet

A kerékpáros szervezetek, valamint a kormány közötti megállapodás révén eldőlt, hogy bizonyos kerékpárral közlekedőknek nem lesz kötelező a kerékpárutak használata még akkor sem, ha ki van építve az.

Mint azt a Bringázás.hu írta, a kormány meghallgatva a kerékpáros-szervezetek kéréseit arra a következtetésre jutott, hogy

a kerékpárutak kötelező használatát el kell törölni a versenykerékpárral haladók számára, ők ugyanis sokkal nagyobb veszélyben érzik magukat a kerékpárút vékony sávján imbolyogva,

a lassabban haladó kerékpározok között, mint az autók mellett haladva.

Így valószínűleg a következő KRESZ-változtatásnál ez is bekerül majd a szabályozásba, ez pedig azt jelentheti, hogy egy autós sem minősítheti szabálytalanul közlekedőnek az alacsonyabbrendű utak úttestén haladó versenykerékpárosokat.

Korábban Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos azt közölte egy rádióműsorban, hogy a kötelező kerékpárút-használatot el kell törölni, ugyanis a gyakorlott kerékpárosok nagyobb veszélyben érzik magukat a családok, kisgyerekek között, különösen a keskeny, rossz állapotú kerékpárutakon, mint az autóút szélén kerékpározva.  Valamennyi kerékpáros szervezetnek ez egy sürgető kérése volt szerinte.

Az újabb módosítás azonban még várat magára, ugyanis a nagy, akár 80 km/h-ás sebességű elektromos rollerek szabályozása is bele fog kerülni a KRESZ-be, azonban ahhoz először azt fogják megállapítani, minek is minősülnek ezek az eszközök.

Kiemelt képünk illusztráció!

HírMix | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek