Új piaca lesz Vajszlónak

Csaknem 180 millió forintos beruházás keretében kezdődik meg az új piac építése Ormánság második legnagyobb városában, Vajszlón – közölte a Baranya Megyei Önkormányzat kedden az MTI-vel.

A Terület- és településfejlesztés operatív program (Top) támogatásával létrehozott beruházásban konzorciumi partnerként részt vevő helyhatóság közleménye szerint a munkálatok a jelenlegi, korszerűtlen piac bontásával, a napokban kezdődnek el a településen.

A fejlesztésnek köszönhetően térkővel burkolt, részben fedett, részben nyitott piactér jön létre, új árusító asztalokat állítanak fel, zárt üzlethelyiség és iroda, új vizes blokk épül, továbbá napelemes energiatermelő rendszert telepítenek a tetőre, és megoldódik a piac körül a gépjárművek és kerékpárok parkolási lehetősége, rendezik a létesítmény környezetét.

Felhívták a figyelmét arra  közleményben is, hogy a tizenhat ormánsági község központjának számító Vajszló dél-baranyai közlekedési útvonalak csomópontjában fekszik, a szűken vett térség fontos gazdasági, kereskedelmi központja. Kitértek arra, hogy a vajszlói piac eddig is ismert és közkedvelt volt, de önkormányzati önerő és pályázati támogatás hiányában a területet nem tudták fejleszteni az elmúlt években.

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek