Új színházi évad indul a Katona József Színházban

Kedden délelőtt tartotta az idei alakulóülését a Katona József Színház társulata Kecskeméten. Többek között az alakulóülésen elhangzott, hogy Cseke Péter színházigazgató mandátuma lejár, de ismét megpályázza az igazgatói széket.

 

Továbbra is biztosított a színház gondtalan működés

 

Sokakban felmerülhet a kérdés, miszerint a jelenlegi gazdasági helyzetben tud-e tovább működni a színház, de az ülésen elhangzott, hogy továbbra is biztosított a gondtalan működés. Az évadnyitón prof. dr. Sztachó-Pekáry István alpolgármester köszöntőjében méltatta a színház társulatát, majd sikeres évadot kívánt. Cseke Péter igazgató üdvözölte társulatát, megfogalmazva a teátrum idei jelmondatát: A színpad célja nagy, a színpad célja szent. Emlékeztetett, hogy a nyár folyamán nagyon sok bérletet adtak el az új évadra, ami megmutatja, hogy a közönség kitart a színház mellett.

 

Nehéz helyzetben a színházat tolják háttérbe az emberek, de …

 

– Mondják, hogy nehéz helyzetben a kultúrát tolják háttérbe az emberek, de Kecskeméten ez nincs így – hangsúlyozta a direktor, akinek megbízatása harmadik ciklusa jövő év január 31-én lejár, de bejelentette, elindul a város által indított pályázaton. Némi változás történt a vezetésben: Pataki Andrást művészeti vezetőnek és általános igazgatóhelyettesnek nevezte ki Cseke Péter, aki egyben a művészetért és a közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár is.

 

Cseke Péter, Katona József Színház

 

Cseke Péter kitért arra, hogy nehéz éveket élünk a járvánnyal, a háborúval és az energiaválsággal, ami takarékosabb működésre szólít fel, aminek bizonyos tagozatoknál fájó jelei lehetnek. Mindemellett a Kulturális és Innovációs Minisztérium továbbra is biztosítja a 20 százalékkal megemelt alkalmazotti béreket.

 

Hatalmas sikerrel játszottak több darabot is vendégjátékaik során

 

A nyárról szólva elmondta: teljesítették a felkéréseket, hatalmas sikerrel játszottak több darabot is vendégjátékaik során, köztük az Elizabeth musicalt két alkalommal is a Margit-szigeten, amit összesen hatezer ember látott ott, ezzel már 35 ezer nézőnél jár az előadás.

Forrás: Baon.hu

Prokop S. Krisztina

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 

 


Hasonló cikkek