Új színházi előadások láthatók Miskolcon

Három premierje volt hétvégén a Miskolci Nemzeti Színháznak. Goldoni vígjátéka egy eltört legyező körül kalamajkáról Kiss Csaba rendezésében, a Robin Hood című zenés mesejáték Szőcs Artúr megközelítésében, és Móricz Zsigmond Erdélyről szóló regénye Keszég László értelmezésében került bemutatásra.

Az évad utolsó nagyszínházi bemutatója, az Erdély-Tündérkert középpontjában két eltérő jellemű fejedelem: Báthory Gábor és Bethlen Gábor áll. Mindkettő karrierista és becsvágyó, de két külön típus. Báthory (Harsányi Attila) egy nagynevű família utolsó sarja, aki kimagasló intelligenciával rendelkezik, ám kegyetlen, véreskezű és állandóan részeg.

Bethlen (Zayzon Zsolt) higgadtabb és megfontoltabb személyiség. Az ő uralkodását nevezik Erdély aranykorának, ám fejedelemmé választását a káosz évei előzték meg. Ezt az időszakot tárja elénk az előadás.

A Kamaraszínházban mutatták be a Robin Hoodot, ami kifejezetten a miskolci közönségnek készült. A szöveget Deres Péter és Máthé Zsolt írta, a produkcióhoz Nagy Nándor komponált zenét.

A most született feldolgozás a klasszikus Robin Hood-történetet új epizódokkal, látványos kalandokkal egészíti ki. Mai nyelven és fiatal alkotógárdával kerül a közönség elé a sherwoodi erdő vidám betyárjainak élete. Vendégként Kálid Artúr is közreműködik a produkcióban: ő Little John, aki ugyan mindig kész a bunyóra, de valójában galamblelke van.

 

Szöveg és fotó: Vona Ildikó


Hasonló cikkek