Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 169,40 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 49 015,24 ponton, új történelmi csúcson zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, nem volt túl eseménydús a kereskedés a magyar tőzsdén. A nemzetközi piacokon is kivárnak a befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai kamatdöntő ülése előtt.

A magyar részvényindex alacsony forgalom mellett enyhe pluszban fejezte be a napot, de ez a mérsékelt emelkedés is azt jelenti, hogy a pénteki után ismét új csúcson zárt a BUX – tette hozzá.

A Mol 12 forinttal, 0,49 százalékkal 2426 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,42 százalékkal 16 630 forintra erősödött, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,36 százalékkal 424 forintra nőtt, forgalma 71,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,36 százalékkal 8305 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3812,06 ponton zárt hétfőn, ez 99,64 pontos, 2,68 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek