Újabb 60 ezer hektáron irtják a héten a szúnyogokat

Az országos szúnyoggyérítési program nyolcadik hetében, hétfőtől újabb 60 ezer hektáron, 148 település belterületén irtják a szúnyogokat a katasztrófavédelem irányításával – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője hétfőn.

Mukics Dániel közölte: a héten Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Csongrád és Bács-Kiskun megyében, valamint Sopron térségében permetezik a kifejlett szúnyogokat. A fákkal, bokrokkal sűrűn benőtt területeken – ahol a levegőről kijuttatott vegyszer nem érné el a rovarokat – földi eljárással, autóról permeteznek – tette hozzá.

Az elmúlt héten az előzetes terveknek megfelelően 35 ezer hektáron, 213 településen és Budapest hat kerületében irtották a szúnyogokat. A Balatonon, a Tisza-tavon és a Duna mentén biológiai módszerrel gyérítették a lárvákat – közölte.

www.katasztrofavedelem.hu oldalon elérhető a szúnyoggyérítés heti programja, vagyis az, hogy melyik településen mikor permeteznek. Ugyanakkor az önkormányzatok a központi program mellett saját költségvetésük terhére, önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést – közölte a helyettes szóvivő.

 


Hasonló cikkek