Újabb betonalagutat talált az izraeli hadsereg a gázai határnál

Több tucat méterrel a föld felszíne alatt ásott újabb betonalagutat talált az izraeli hadsereg a Gázai övezet és Izrael határánál – jelentette a 12-es kereskedelmi tévé esti híradója csütörtökön.

A csatorna szakértője szerint ez már a huszonegyedik föld alatti támadó járat volt, amelyet a 2015-ös Erős szikla hadművelet óta megtaláltak. Már a múlt hónapban felfedezték, de a hadsereg illetékesei csak csütörtökön hozták nyilvánosságra létét. Mind közül ezt ásatta a legmélyebbre a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet.

Az izraeli hadsereg kifinomult szenzoraival azonosították az Izrael területére behatoló, két kilométer hosszú alagutat, amelynek bemérték mindkét végét, gázai bejáratát Hán-Junisz közelében, illetve tervezett izraeli kijáratát is.

A szakértő szerint elképzelhető az is, hogy azért építették a közelmúltban, hogy ezzel teszteljék a hatvan kilométeres gázai határ teljes hosszában, mintegy 4,5 milliárd sékeles (körülbelül 450 milliárd forintos) költséggel épülő új kerítést.

A legkorszerűbb érzékelőkkel ellátott biztonsági betonkerítés mélyen a föld alá hatol, és hatméteres magasságban elzárja egymástól a Gázai övezetet és a környező izraeli területeket, illetve jelzi az újabb fúráskezdeményeket. Jövő év márciusában fejeződik be a több éve tartó izraeli építkezés, amely rendkívül megnehezíti a Hamász stratégiai fegyverének számító, az övezet erőforrásainak jelentős részét felemésztő támadó alagutak építését.

Izrael és a Hamász között három hadművelet és számos kisebb összecsapás zajlott a szélsőséges iszlamista szervezet 2007-es gázai erőszakos hatalomátvétele óta. Egyiptom közvetítésével Izrael tűzszünetet kötött a Hamásszal, amely megígérte az Izrael elleni támadások felfüggesztését cserébe a Katar biztosította pénzsegélyekért.


Hasonló cikkek