Újabb katonai kiképzés indult Vásárhelyen

A katonasághoz erőnlét kell. Testi, lelki és mentális edzettségre van szükség ahhoz, hogy a katonák teljesíteni tudják a rájuk váró feladatokat.

Ehhez minden segítséget és edzést megkapnak a kiképzéseken és a szakmai tanfolyamokon. Ilyenen vettek részt a vásárhelyi leendő altisztek, azok a fiatal hallgatók, akik előtt a katonaság hosszú útja áll. Most gyakorlati éleslövészet volt soron. Jól vizsgáztak a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár dóci lőterén. Taskovics Tibor törzszászlós, a szakmai képzés vezetője a Rádió 7-nek a következőt mondta a tanfolyamról:

Az elmúlt időszakban az elméleti szakképzéseket és foglalkozásokat tartottak, ahol a résztvevők a többi között elsajátították a fegyverzettechnikai, harcászati, illetve a harcjárművekkel kapcsolatos ismereteket.

Máskor is bonyolítottak már le tanfolyamot. Első körben a szervezőknek is sok mindent ki kellett tapasztalni, de ők is és a résztvevő katonák is sikeresen vették az akadályokat. Egy korábbi, tavaly decemberben kezdődő kiképzésről lapunk is beszámolt. Ám, most a Taskovics törzszászlós az is elárulta, hogy az ilyen alkalmak a felkészülések mellett azt a célt is szolgálják, hogy az aktív katonák és a hallgatói állomány között bajtársi kapcsolat alakuljon ki.

Ez a katonai lét egyik nélkülözhetetlen köteléke.

Farkas Cs. Tekla

Kiemelt képünk illusztráció!

Hazai Tükör | PannonHírnök


Hasonló cikkek