Újabb malacok érkeztek Apátfalvára

Folytatódhat a község önellátása a Start Mintaprogram segítségével

Már többször beszámoltunk róla, hogy a település a közfoglalkoztatásnak köszönhetően élen jár az önellátásban. Most pedig folytatódhat a nagyszabású projekt, ugyanis újabb ötven sertés érkezett, korábban pedig 1500 előnevelt csirkét kaptak Makótól.

A programban folyamatosan 100-150 ember dolgozik, de időről időre csökken a szám, hiszen közülük jó néhányan elhelyezkedhetnek a versenyszférában. Ez óriási előrelépés, ahogy az is, hogy a falu munkájuknak köszönhetően rengetegszer segíthet a rászorulókon.

Az előrehaladásról Szekeres Ferenc, polgármester mesélt a delmagyar.hu-nak.

A sertéshúst fel tudják használni az önkormányzat által üzemeltetett konyhán, az önkormányzati rendezvényeken, emellett karácsony előtt ajándékcsomagokat osztanak a közfoglalkoztatásban dolgozók, a hátrányos helyzetű apátfalviak és a nyugdíjasok között. Tavaly télen is kaptak kolbászból, hurkából és darált húsból álló csomagot, ami nagy segítséget jelent, főleg a nehezebb hideg időkben. Az is kifejezetten előnyös eleme a szervezettségnek, hogy a lakosok elő tudják magukat jegyeztetni húsvásárlásra és továbbtartásra is.

A mintaprogramok egyébként 2022. február végéig tartanak, de a leírtak alapján úgy tűnik, hogy jó volna, ha meghosszabbíthatnák ezeket.

Farkas Cs. Tekla

Hazai Tükör | PannonHírnök

Facebook

 


Hasonló cikkek