Újabb online előadásokkal jelentkeznek a magyar színházak

Újabb két korábbi előadást – A velencei kalmárt és egy meglepetés produkciót – tesz elérhetővé Facebook-oldalán a Miskolci Nemzeti Színház, a budapesti Újszínház pedig egy Stuart Mária életéről szóló drámával jelentkezik az interneten.

    Online színházi közvetítéseinek sorát A velencei kalmár című előadással kezdte a Miskolci Nemzeti Színház, ahol a közönség Mohácsi János rendezésében láthatta Shakespeare drámáját a 2018-2019-es évadban – idézte fel a teátrum az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
A színház beszámolója szerint az érdeklődés azóta is folyamatos az előző évad egyik legsikeresebb produkciója iránt, melyben Shylock megformálásáért Görög László tavaly elnyerte a Színikritikusok Díját a legjobb férfi főszereplő kategóriában, idén pedig ugyanezért a szerepért a Gábor Miklós-díjat vehette át.

A jelentős érdeklődést tapasztalva a színház úgy döntött, hogy Facebook-oldalán ismét elérhetővé teszi az előadás felvételét hétfőn 19 órától csütörtökön 19 óráig.

Még egy produkcióval készül a teátrum ezen a héten: csütörtökön 19 órától vasárnap 22 óráig egy korábbi nagysikerű előadás lesz látható, melynek címét kedden teszik majd közzé.
Az Újszínház YouTube-csatornáján két napon keresztül Kocsis István Stuart Mária életéről szóló történelmi drámájának felvétele lesz elérhető.
A teátrum hétfői közleménye szerint A királynő aranyból van című előadás a skótok tragikus sorsú uralkodónőjéről szól. “Mária ízig-vérig modern nő volt: csábító, művelt és érzékeny. Pont ellenkezője Erzsébetnek, aki számító, hideg és racionális. E két női karakter ütközik össze az izgalmas cselekményekben bővelkedő drámában” – áll a produkció ismertetőjében.
Az előadást szerdán 19 órától pénteken 19 óráig élvezhetik a nézők a https://www.youtube.com/watch?v=sjRjZ62Wdmw&feature=youtu.be&fbclid=IwAR2meXEGKXnu4NowHXfmIIoNUuFIa4elNnrr0eVoEoFEmzV06FI-306aNKY linken.


Hasonló cikkek