Újabb szigorítások lépnek életbe Romániába

„Megállapodtunk abban, hogy további intézkedésekre van szükség a fertőzés terjedésének fékezése, lassítása érdekében. Így új korlátozások kerülnek bevezetésre abban az értelemben, hogy az, ami eddig javaslat volt, most kötelezővé válik” – mondta az államfő a Ludovic Orban miniszterelnökkel, Marcel Vela belügyminiszterrel, Nicolae Ciucă védelmi miniszterrel és Victor Costache egészségügyi miniszterrel folytatott egyeztetést követően. Iohannis közölte: az embereknek továbbra is lehetőségük lesz elmenni a munkahelyükre és bevásárolni a legszükségesebbeket.

Az elnök emlékeztetett, hogy a 65 év fölöttiek a legveszélyeztetettebbek, ezért számukra külön korlátozásokat vezetnek be. „Saját érdekükben gyakorlatilag állandóan otthon kell tartózkodniuk”– mondta Iohannis. Az új rendelkezések ismét katonai rendelet formájában fognak megjelenni a nap végén, és március 25-től, szerdától lesznek érvényesek.

A 65 éven felüliek egy megszabott idősávban hagyhatják el otthonukat a kijárási tilalom ideje alatt – jelentette be március 24-én, kedd este Ludovic Orban miniszterelnök. ,,Lesz egy megszabott időintervallum, amely alatt a nyugdíjasok elhagyhatják otthonukat” – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, hogy ebben az idősávban ,,szinte kizárólag” csak őket fogják kiszolgálni az élelmiszerboltokban és gyógyszertárakban, hogy ne kerüljenek kapcsolatba másokkal.


Hasonló cikkek