Újdonságokkal üdvözölné a jövőt a balástyai konyha

Az önkormányzat pályázatot nyújtott be egy ígéretes projektre, nagyon várja az eredményt

Ugyanis pozitív elbírálás esetén sok minden megváltozhat a településen, legalábbis, ami az étkeztetést illeti. Senki sem maradna meleg étel nélkül, ezen kívül pedig új szolgáltatásokat is biztosítanának, ami jelentősen megnövelné az étlap változatosságát, és előtérbe helyezné a finom ételekkel biztosított egészséges életmódot. Hiszen ki mondja, hogy aki odafigyelve, gondosan, egészségesen eszik, annak koplalnia kell?

Balástya önkormányzata hiszi, hogy terveik megvalósulhatnak. Az említett pályázat ehhez 200 millió forint forrást szolgáltatna. Ez nem kevés pénz, de a kivitelezéshez kell is ennyi. Ugyanis építkezés is esedékes. Korszerűsítenék a konyhát, hogy a kibővített menühöz és a finom fogásokhoz minden adott legyen. Így nem csak a lakosokat várhatnák nyugodt szívvel ebédre, de a községbe látogató vendégeket is.

Újvári László polgármester így fogalmazott a sikerek esetén ősszel beinduló építkezéssel és programmal kapcsolatban:

„Kibővítenénk még a reformétkeztetési lehetőség biztosításával, illetve vendégétkeztetéssel, vagy akár egy kiszállításos menü biztosításával. Esetleg, amikor települési rendezvények vannak, akkor még akár egy helyi éttermi szolgáltatást is tudunk biztosítani” – írja a radio7.hu.

Úgy tűnik tehát, tevékenységben és ízekben gazdag időszak vár Balástyára.

Farkas Cs. Tekla

Kiemelt képünk illusztráció!

Hazai Tükör | Pannon Hírnök

Facebook


Hasonló cikkek