Újra teljes pompájában fog ragyogni a Notre-Dame

Kiégve, kormosan, sérülten, de továbbra is áll a Notre-Dame. A pusztító tűzvész után rögtön érzékelhető volt az az érzelmi kapocs, amely a franciákat összeköti ikonikus katedrálisukkal.

Úgy tűnik, hogy épp csak az utolsó pillanatban sikerült elkerülni a teljes katasztrófát, hála a tűzoltóknak, akik a mindent eldöntő félórában helyt álltak. Abban a 30 percben a saját életüket is kockára tették, hogy megmentsék az épület kőszerkezetét és két fő tornyát. A teljes oltás összesen 12 órán át tartott, megérdemelték, hogy utána hősként üdvözöljék őket.

– “Amikor kiértünk a tűz már tombolt. A parancsnok az elkülönítéses oltási technika mellett döntött, az épület egyik részét sajnos hagynunk kellett leégni, de így meg tudtuk óvni az alapszerkezetet a tornyokkal és a harangokkal. Így újjá lehet majd építeni mindent” – számolt be az oltás részleteiről a tűzoltók szóvivője, Alexandre Jouassard kapitány.

Sikerült műalkotásokat és szakrális tárgyakat kimenteni a lángoló székesegyházból. A felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat a Louvre-ba szállították.

“Építő nemzet vagyunk. Öt éven belül újjá fogjuk építeni a Notre-Dame katedrálist, amely szebb lesz, mint valaha. Csak rajtunk múlik, hogy ezt a katasztrófát összefogássá változtassuk” – jelentette ki az elnöki palotából sugárzott beszédében Emmanuel Macron francia államfő.

Egy nappal a tűzvész után több százan vonultak fel Párizsban, hogy így róják le tiszteletüket a szeretett épület előtt. Valamennyien azt szeretnék, ha a Notre-Dame ismét teljes pompájában ragyoghatna. Francia nagyvállalatok és gazdag családok máris 700 millió eurót ajánlottak fel a székesegyház helyreállítására, és külföldről, köztük Magyarországról is özönlenek az adományok.

Forrás: Euronews.


Hasonló cikkek