Újraindul az Ipolyság és Zólyom közötti vasútvonal

Az ipolysági vasútállomáson tartott sajtótájékoztatón Érsek Árpád közlekedési miniszter bejelentette az Ipolyság és Zólyom közötti vasútvonal újraindításának időpontját. A vonal újraindítása jelentős előrelépést jelent a térségnek.

Az eseményen a szaktárca elmúlt két évének teljesítményéről is szólt a miniszter. Az összefoglalójában érintette az autópályák, közutak helyzetét. A sajtótájékoztatón megjelent ifj. Zachar Pál, Ipolyság város önkormányzatának képviselőjétől, független polgármester-jelöltől megtudtuk, a vasúti személyszállításban történt változások és újraindított vonalak kérdése került a középpontba.

„A december elején életbe lépő vasúti menetrendben már szerepel az Ipolyság és Zólyom közti vonatjárat. Január másodikán indulnak el az első szerelvények az érintett szakaszon” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t ifj. Zachar Pál.

Az ipolysági találkozón szóba került az észak-déli korridor újragondolása Budapest – Varsó között Zólyomon keresztül. Mint ismeretes, az adott vasúti vonalon Ipolyság és Drégelypalánk között mintegy hét kilométernyi szakaszon hiányoznak a sínek.  Ezek újraépítése és a vonal beindítása hosszú folyamat, az egyeztetések azonban már elkezdődtek.  A vasúti vonal ilyen irányú rekonstrukciója Ipolyságot központi szerephez juttatná – véli a városi képviselő.

Érsek Árpád közlekedési miniszter az ipolysági vasútállomáson (Fotó: Jozef Turčan)

A 74 kilométernyi vonalon első lépésként húsz vagont terveznek indítani munkanapokon. Az első időszak kihasználtságát vizsgálva később elindíthatják a hétvégi járatokat is  – emelte ki a szaktárca vezetője a találkozón.

Štefan Gregor, Ipolyság polgármestere is a város fejlődését látja a vonal újraindításában. „A személyszállítás újraindítása emeli az ipolysági és a környék lakóinak komfortját” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak a város első embere. Ugyanakkor az utazók türelmét is kéri, mert mint jelezte, időbe telik, amíg visszaáll a korábban megszokott vasúti közlekedés Zólyom irányába.

Az érintett szakaszon 2003-ban szüntették meg a személyi forgalmat. Ettől kezdve nem csupán Ipolyságról volt elérhetetlen Zólyom, hanem Gyűgy és Korpona körzetét is elszakították a közép-szlovákiai közlekedési csomóponttól. A teherforgalom a mai napig működik az érintett szakaszon.

forrás: felvidek.ma


Hasonló cikkek