Újraindult a közösségi élet Hetényegyházán

Hetényegyházán a Hetényegyházi Közösségi Ház udvarán június 26-án megrendezték az  idei év első közösségi eseményét egy gyerekfesztivál keretein belül. A település próbál fellélegezni a pandémia okozta helyzetből. 

A rendezvényt, mely egy rendezvénysorozat első állomása is volt egyben, a közösség a Móricz Zsigmond Közművelődési Alapítvány által elnyert Helyi közösség építése és megerősítése Hetényegyházán elnevezésű pályázatból finanszírozta. A szervezők próbáltak olyan programokkal előállni, amelyek minden korosztály igényeit kielégítik, hiszen a sok bezártság után már mindenkinek kell egy kis szórakozás.

A kicsiket légvár, trambulin, mese, tánc, bábszínház, arcfestés és ügyességi játékok várták. Amíg ők szórakoztak a szülők ingyenes egészségi állapot felmérésen vehettek részt, ami után Dr. Papp Zoltán életviteli tanácsokkal is ellátta a résztvevőket. Valamint óriási sikert aratott a meglepetés fagyi, mely a délutáni melegben igazi felüdülés volt a gyerekeknek. Bár kétségkívül meleg volt, az elmúlt napokhoz képest mégis néhány fokos enyhüléssel kedvezett az időjárás a rendezvényen résztvevőknek.

A gyerekműsorok után, melyek egyébként a szülőknek is valódi élményt nyújtottak, a felnőttek is kikapcsolódhattak egy élőzenei koncerten. Aki megszomjazott vagy megéhezett, azt büfé stand várta. – tette közzé a HIROS.hu

 

Juhász Márta

 

 


Hasonló cikkek