Ukrajna árnyékában újabb frontvonal

Suwalki Folyosó

Miközben a világ szeme hónapok óta az ukrajnai eseményekre szegeződik, s a nagypolitika és a sajtó képviselői bőszen tépkedik napról-napra a béke, vagy háború szirmait, kevésbé zajos, ám annál nagyobb figyelmet érdemlő események zajlanak északabbra, a Suwalki-folyosó történelem tépázta tájain. Az ott található NATO tagállamok – Lengyelország, Litvánia, Lettország és Észtország – legalább annyira tartanak egy orosz inváziótól, mint az ukránok, s a térségben tartózkodó amerikai és német NATO katonai különítmények méretét és növekedését elnézve valóban fontos területről van szó. Korábbi szovjet tagállamokról és a Varsói Szerződés egykori szövetségeseiről beszélünk, akik a sors furcsa fintorának köszönhetően mára a NATO leghevesebb ruszofób tagjaivá váltak. Vajon tényleg jogosak a félelmek, és Moszkva tényleg igényt formál korábbi területeire?- Erbszt Adeienn geopolitikai elemző jegyzete

A Suwalki-folyosó Európa egyik legspeciálisabb határvonala mentén fut, mely Litvánia délnyugati és Lengyelország északkelti területei közt helyezkedik el. Mindez önmagában nem lenne még különleges, azonban ez a szakasz választja el Fehéroroszországot attól az orosz exklávétól, mely nem rendelkezik szárazföldi összeköttetéssel Oroszország irányába. A fél millió lakossal rendelkező, Montenegrónál nagyobb Kalinyingrádi régió az 1945-ös Königsbergi csatát követően került az akkori Szovjetunió ellenőrzése alá, a terület német lakosságát száműzték, s helyükre elsősorban oroszokat telepített be Sztálin. 1991-ben azonban, amikor is függetlenedtek a korábbi tagállamok, Oroszország és a Kalinyingrádi terület között megszűnt a közös szárazföldi határ a beékelődött, függetlenedett Litvánia és Fehéroroszország miatt. Már akkor is várható volt, hogy a helyzet előbb-utóbb galibát fog okozni. Külön érdekesség, hogy a lengyelek és a baltiak NATO és EU csatlakozása következtében, ha a terület közvetlenül saját országával nem is határos, az Európai Unióval mégis határossá teszi Oroszországot.

Bár területileg nem csatlakozik Oroszországhoz, mégis számos előnnyel jár Moszkva számára a kis exklávééte. Az európai szinten egyedülálló helyzetű országrész kiváló kereskedelmi lehetőségeket biztosít az anyaországnak kikötőivel, teherhajó-forgalmával és magas színvonalú iparával. Érdekes következtetéseket lehet levonni például abból is, hogy az oroszok által bevezetett nyugati élelmiszer-embargót követően a moszkvai piacokon hirtelen megszaporodtak a kalinyingrádi zöldségek és gyümölcsök. Mindez különösen azért elgondolkodtató, mivel a legjelentősebb ipari régiók egyikében nyáron is legfeljebb 20-22 fok van, s a mezőgazdaság nem is kifejezetten erőssége ennek az orosz mértékekben kicsiny föderációnak. A nyugati élelmiszerek átcímkézésének egyébként Belaruszban is nagy gyakorlata lett, hiszen a lengyelek és más orosz piacra termelő, mezőgazdaságból élő államok súlyos veszteségeket könyvelhettek el a szankciók következtében, de az orosz fogyasztók is a hirtelen hiány miatt.

Amellett, hogy kereskedelmi csomópont Kalinyingrád, neki köszönhető, hogy Oroszország továbbra is szabad hozzáféréssel rendelkezik a Balti-tengerhez, így a NATO és az oroszok nap, mint nap farkasszemet nézhetnek tengeren és levegőben egyaránt. A területet szárazföldön Oroszország Litvánián keresztül éri el, ám ez meglehetősen kiszolgáltatja őt az orosz barátsággal nem vádolható litván hatóságoknak, akik visszafordíthatnak egész szállítmányokat is. Két jelentős szárazföldi szállító útvonala van egyébként Kalinyingrádnak; az egyik délről, Lengyelországból fut a regionális székhelyig, a másik a már említett litvániai. Ez a sajátos földrajzi fekvés 1991 óta ugyanarra a problémára hívja fel Moszkva figyelmét; a teljes értékű szárazföldi kapcsolat hiányára és az ebből származó kiszolgáltatottságra.

Kalinyingrád orosz fennhatósága óta mindig is jelentős katonai szerepet töltött be az ország életében. Jelenleg itt állomásozik a legjelentősebb orosz, balti-tengeri haditengerészeti flotta, illetve a Krímen kívül a másik egyetlen, meleg, mélytengeri katonai kikötője az országnak.

A Suwalki-folyosó egy körülbelül 65 kilométer hosszú szakasz, mely összeköthetné az orosz érdekeket kiszolgáló Fehéroroszországot a Kalinyingrádi területtel. Nem véletlen tehát, hogy a NATO ezt a szakaszt tartja a legsebezhetőbbnek a szövetség külső határvonalai közül, egy esetleges orosz támadás elvágná a Baltikumot a többi NATO tagállamtól. A Suwalki-folyosó stratégiai jelentőségét tehát elsősorban az emeli, hogy ez az egyetlen szárazföldi összeköttetés a három balti ország és a többi európai NATO-ország között. Az Észak-atlanti katonai szövetség legfelsőbb katonai vezetése 2017-ben úgy számolta az akkori kapacitásokat figyelembe véve, hogy a NATO-erők legfeljebb 60 órán keresztül lennének képesek feltartani az oroszokat a folyosónál. Nem véletlen, hogy a terület NATO és orosz oldalán is rendszeresek a nagyszabású katonai gyakorlatok, melyeket természetesen mindkét oldal az ő irányába tett fenyegetésként értékel.

A NATO jelentős katonai fejlesztéseket és infrastrukturális beruházásokat hajt végre mind a litván, mind a lengyel oldalon, melyeket maximálisan támogat az aktuális helyi vezetés is a saját erőforrásaival. Mindez azonban nem elegendő, hiszen az összeköttetést jelentő Suwalki-folyosó autópálya és vasúthálózata meglehetősen elmaradott. Többek között szükség lenne egy európai nyomvonalú vasútpálya megépítésére, s ugyan a Rail Baltica projekt ezt a célt szolgálja, a Varsó-Kaunas-Riga-Tallinn-Helsinki közé tervezett, vasúti összeköttetés megépülése 2026-ra van csak kitűzve. Így ezen úthálózati és infrastrukturális hátrányok komolyan megnehezítik a NATO katonai mozgásait és a haditechnika logisztikáját.

Jelenleg több ezer amerikai és német katona állomásozik a térségben a NATO égisze alatt, elsősorban egy Belarusz felőli orosz fenyegetés ellensúlyozására. A lengyelek hatalmas amerikai katonai bázist is akartak építeni a közelbe, még Trumpot próbálták meggyőzni erről, bevetve a bázisnak szánt nevet is: Fort Trump. Azonban a projekt elakadt, az amerikaiak egyelőre vonakodnak az ötlettől. A litvánok általános sorkatonaság bevezetésével és a katonai költségvetés folyamatos növelésével próbálnak versenyezni a fehérorosz és kalinyingrádi területeken végbe menő ismert és sejthető katonai fejlesztésekkel, bővítésekkel. A litvánok elsősorban attól tartanak, hogy az elmúlt időszakban felszaporodott orosz katonai szállítmányok Belaruszba és a közös orosz-belarusz hadgyakorlatok nem is az ukrán helyzet miatt tapasztalhatók, hanem azt kihasználva a Suwalki-folyosó ellen fognak irányulni majd az orosz törekvések.

A NATO vezető tisztségviselői több ízben figyelmeztettek már a folyosó sebezhetőségére az elmúlt években, sokak szerint az orosz-fehérorosz erők komolyan blokkolhatják két irányból a litván-lengyel határt, s a Kalinyingrádi területen létesített orosz rakétarendszerek megnehezítehetik a légi úton történő fegyver és utánpótlás szállításokat a Baltikumba.

Az, hogy Oroszország, Fehéroroszországgal karöltve megtámadja ténylegesen a NATO tagállam Lengyelországot és Litvániát a Suwalki-folyosó miatt, illetve elfoglalja a Baltikumot bizonyos szempontból valószínűtlen, de másfelől akár realitása is lehet ennek a forgatókönyvnek. Ukrajnával ellentétben ezek az országok a nyugati katonai szövetség részei, területükön folyamatosan több ezres amerikai katonai kontingens tartózkodik, így az ellenük indított támadás központi válaszcsapást kívánna meg a NATO-tól. Mindez pedig egy közvetlen NATO-orosz háborút eredményezhet, ami hamarosan többfrontos háborúba torkollhatna a Fekete-tengertől a Barents-tengerig. Mindez olyan kiterjedt fegyveres konfliktust jelentene, amely nem vállalható sem Moszkva, sem Európa, sem Washington számára. S főleg úgy, hogy legnagyobb riválisuk – Kína – mindezt meglehetősen távolról, sértetlenül nézheti végig, mosolyogva vetélytársai veszteségein.

Azonban kétségtelen, hogy Oroszország és a NATO túl közel van egymáshoz az érintett térségben, ami komoly feszültségeket tud eredményezni. Ez mindkét fél részéről látható a szaporodó hadgyakorlatokban, a határsértő berepülésekben, illetve az általános fegyverkezési versengésben. Az oroszoknak mindazonáltal óvatosan kell egyensúlyoznia, hiszen egy esetleges katonai konfliktussal súlyosan kockáztatja a kalinyingrádi exklávét, s akár hamar el is veszítheti.

Mostanában leginkább egy közös orosz-belarusz támadásról hallani a nyugati médiában. Azt valóban látni kell, hogy a fehéroroszok eddig is jelentősen orosz befolyás alatt álltak, a két ország közti szövetség azonban Lukasenko „megmentésével” egyértelműen még szorosabbá vált. Mindez természetesen a katonai szférában is jelentősen megmutatkozik, az orosz fegyvereladások és közös gyakorlatozások a fehérorosz hadsereget de facto az orosz haderőhöz csatolta. Ma az oroszok egy állandó katonai kontingenssel is rendelkeznek Fehéroroszország területén. Lukasenko arról is beszélt nyilvánosan, hogy a térségben egy orosz-NATO háború esetén az oroszok mellett harcolna. Ha azonban Moszkva katonai, gazdasági és politikai potenciáljait nézzük és viszonyítjuk az Egyesült Államok lehetőségeihez, valószínűleg a Kremlnek kevésbé a háborús konfrontációkban kell gondolkodnia. Inkább a Nyugat feltartóztatásában, olyan aknakmunkákban a volt orosz érdekszférák területén, melyek hosszútávon segíthetik céljaik elérésében.

A napokban kezdődő, grandiózus orosz-fehérorosz hadgyakorlat kapcsán érdemes megjegyezni, hogy ezzel egy időben tervezik Oroszország keleti régióiból befejezni az ukrán határra történő katonai átirányításokat. Mindemellett az európai orosz hadihajók mozgatása is a Fekete-tenger felé összpontosul, s ezen tényezők egyfajta harmonizált egységet mutatnak. Hogy van-e összefüggés a belarusz és ukrán folyamatok között, az a jelen egyik nagy és döntő kérdése. S ha van, akkor az milyen célzatú? Ez egy jól szervezet háborús stratégia folyamata, vagy mindössze erőfitogtatás céljából történik?

Nem tekinthetünk el a tavalyi évben kialakult migrációs válság felett sem a fehérorosz-lengyel határon, illetve a litván-fehérorosz szakaszon. Ez szintén komoly aggodalmat okozott a NATO szervezetén belül. Egyes hangok arra figyelmeztettek, hogy a minszki kormány által odairányított bevándorlók miatt kialakult rendbontások és esetleges összetűzések a belarusz és lengyel hatóságok között esetlegesen arra szolgálhatnak, hogy Moszkva destabilizálja a Suwalki-folyosót és a NATO északkeleti határait. Nyíltan ugyan nem az oroszokat vádolták a migránsok felhalmozása miatt a lengyel határon, sőt a nyugati sajtó jóformán teljes egészében Lukasenko ördögi játszmájának részeként aposztrofálta. Ám az az orosz-belarusz politikai viszonyokat nézve elképzelhetetlen, hogy legalábbis ne tudjanak róla a Kremlben. Egyértelműen az kezd kirajzolódni, hogy az orosz hadsereg ahogy délebbre, Ukrajnánál, úgy északabbra Fehéroroszországban – fegyvereladások és közös hadgyakorlatok révén – felsorakozott az elmúlt fél év alatt, ám ez korántsem kell, hogy egy lehetséges orosz-NATO háború előszelét jelentse, sokkal inkább az oroszok tárgyalási pozícióját hivatott megerősíteni az amerikai-orosz egyeztetéseken.

Moszkva a következő hosszú években ki tudja majd használni a kínai-amerikai első front szülte alku lehetőségeket mindkét oldal részéről, illetve az ezzel járó figyelem elterelődést, erőátcsoportosításokat. Ráadásul a gyenge politikai és gazdasági bázissal, ám jelentős orosz népességgel rendelkező Baltikumban az idő faktor is egy fontos tényező, amire játszhat. Észtország, Lettország és Litvánia jelentős orosz kisebbséggel (egyes részeken többséggel) kell vezesse nyugatra orientált politikáját, azonban saját népességük egyre nagyobb számban távozik nyugatra a jobb boldogulás érdekében. Az oroszok Honfitárs Törvénye pedig éppen ezt tudja kihasználni, amikor a külföldön élő oroszok oktatását, kultúráját, jogait támogatja az anyaországból.

A Suwalki-folyosó kétség sem férhet hozzá, hogy az Oroszország és NATO közti területi feszültségek egyik legsérülékenyebb pontja, nem véletlen, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezete folyamatosan igyekszik képességeiben, felkészültségében, reagálóképességében, logisztikájában, infrastruktúrájában és kohéziójában erősíteni az érintett országokat és a kihelyezett egységeket. A 2016-os varsói csúcson már jelentős figyelmet kapott a téma, a NATO döntése alapján négy zászlóalj rotációs alapon Észtországban, Lettországban, Litvániában és Lengyelországban települt. Mindazonáltal a NATO katonai képességei a balti országokban össze sem hasonlíthatók Oroszországéval, segítségül a Németországban és Európa más részein állomásozó egységeket hívhatják, csak hát az időfaktor az kérdéses lehet. A Suwalki-folyosó sérülékenysége talán a fő mozgatórugója Finnország NATO csatlakozással kapcsolatos vitáinak is, az elmúlt hetekben ismét előtérbe került a téma Helsinkiben. Az amerikaiaknak kiváló lehetőségeket biztosíthatnának a mozgósítás szempontjából a finnek, ha csatlakoznának.

Moszkva lépéseit sokszor nehéz kiismerni – nem véletlenül élvonalas stratégák – ezt láthattuk legutóbb a Krím visszavétele kapcsán; felkészületlenül ért mindenkit, s azóta se tudtak adekvátan válaszolni rá. Nemzeti érdekeik és biztonsági stratégiájuk egyértelműen azt diktálja, hogy a NATO kerüljön minél messzebb határaiktól, az elmúlt évek erőfeszítései ezt próbálták elérni. A cél világos, az eszköz nem, látható, hogy ez komoly fejfájást is okoz a Nyugatnak.

Ma mindenki egy Ukrajnát érintő orosz inváziótól tart, azonban a putyini Oroszország szempontjából több lenne a veszteség, mint az előny. Bár nem NATO tagállam Ukrajna, s a Nyugat is több ízben jelezte, hogy katonailag nem szállna Kijevért szembe Moszkvával, de az ország hatalmas, az egészet elfoglalni és utána fenntartani a rendet szinte lehetetlen. Ha csak egy részét vennék be, akkor egy megvédhetetlenül hosszú határszakasz biztonságát kellene folyamatosan garantálnia az orosz hadseregnek, ez pedig hatalmas erőfeszítésbe kerülne, amihez máshonnan kellene erőket átcsoportosítani. S mindezt egy olyan Ukrajnáért, aminek a leglényegesebb pontja – a Krím – már megvan, s a belpolitikai állapotok, illetve a keleten befagyott háború miatt reálisan a NATO tagságától sem kell egy jó ideig tartania.

Ezzel szemben egy Baltikumban végrehajtott hadművelettel Moszkva nagy kárt okozhatna a NATO Oroszországhoz közeli pozícióiban, a Suwalki-folyosóval pedig nem csak összeköthetné szárazföldön Kalinyingrádot Oroszországgal, hanem elvághatná a balti hármat Lengyelországtól. Bár a NATO 5. cikkelye kimondja, hogy egy tagállam elleni fegyveres támadást valamennyiük elleni támadásnak kell tekinteni, tehát meg kell védeniük együttes erővel az érintett szövetségest, azonban a NATO-t már az ukrán kérdés is jelentősen megosztja. Látható, hogy Európa nem akar háborúzni Oroszországgal, s a lengyel álláspont nem feltétlenül egységes a némettel, ahogy a magyar sem az amerikaival. Egy kis áldozattal járó orosz hadművelet – mondjuk kezdetnek egy orosz lakta település bevétele a Baltikumban – nem feltétlenül eredményezne egységes, ellentámadást szorgalmazó álláspontot nyugaton, viszont megindíthat egy folyamatot. Ma Putyin erősen tud apellálni a Nyugat, beleértve a NATO jelentős megosztottságára és az USA hanyatló világvezető szerepére, valószínűleg jelenleg éppen ezt használja ki.

Ha tetszenek a tartalmak, kérjük támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon

 


Hasonló cikkek