Vasárnapig 31 ezer menekült érkezett Szlovákiába Ukrajnából

Ukrajnát összesen már mintegy 300 ezren hagyták el az orosz támadás kezdete óta, Roman Mikulec szlovák belügyminiszter szerint vasárnapig Szlovákiába 31 ezren érkeztek. A menekült áradat tagjai olykor szlovák családoknál is meg tudják húzni magukat.

Janez Lenarcsics válságkezelési uniós biztos szerint a háború miatt 7 millióra is nőhet azok száma, akik elmenekülnek Ukrajnából, ez pedig az utóbbi nagyon sok év legnagobb humanitárius válságát okozhatja Európában.

Mikulec ennek kapcsán közölte, különböző forgatókönyvekkel dolgoznak, hogyan szállásolják és lássák el a menekülőket. Köszönetet mondott minden szlovákiainak, aki az elmúlt napokban különböző módokon segített.

Kifejtette, a szlovák hitatalok koordinált munkát végeznek, létrehoztak egy műveleti stábot, melyet az országos rendőrkapitány első helyettese vezet. Szobráncban (Sobrance) pedig állandó jelleggel működik válságstáb, amely operatív ügyekkel, például a menekültek különböző lokalitásokba történő elosztásával foglalkozik.

Úton vannak további sátrak abból a célból, hogy az Ukrajnából érkezőknek ne a hidegben kelljen várakozniuk, míg rendezik az adminisztratív ügyeiket.

Boris Kollár, a parlament elnöke a felsőnémeti határátkelőnél jelentette be vasárnap, hogy a parlament a menekülők rendelkezésére bocsátotta a Častá-Papiernička-i szálláshelyét, itt 150-en férhetnek el. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy eddig olyanok érkeztek a határra, akiknek jórészt volt kihez menniük, az eddigieknél még nagyobb nyomást az elkövetkező napokban várnak.

Forrás: parameter.sk

Fotók: rendőrség / tűzoltóság / vöröskereszt – Facebook

Ha tetszettek a tudósítások a hírcikkek, kérjük támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek