Ukrajnában a tanulók után jár majd a fizetés

A Minisztertanács 2020-tól a tanárok fizetését az iskolában tanuló diákok létszáma alapján szándékozik kiszámítani. Erről a kabinet sajtószolgálata számolt be december 3-án – olvashatjuk a Korrespondent.net hírportálon.

A kormány el akarja kerülni azt a helyzetet, hogy a magas létszámú iskolák kevesebb pénzt kapjanak, mint amennyire az oktatási folyamat támogatásához szükségük van.

Úgy tűnik, hogy november 27-én a kormány 171,1 millió hrivnyát különített el a tanárok fizetéseire, és 326 millió hrivnyát pedig az orvosi támogatások társfinanszírozására, elsősorban az orvosok béreinek kifizetésére.
“A kormány biztosítékokat készít elő, amelyek nem teszik lehetővé a jövőben az adósságok felhalmozódását a helyi hatóságok számára” – hangsúlyozta a kabinet.

“Elfogadhatatlannak tartom azt a helyzetet, amikor a tanárok és az orvosok azért nem kapnak fizetést, mert a helyi önkormányzatok nem megfelelően osztják el az állami támogatásokat. Ezért 2020-ban hatályba lép a “tanulók után járó pénz” elv érvényesülése. Ez azt jelenti, hogy a számítás során figyelembe veszik az iskolák tanulói létszámát. Ennek megfelelően nem alakulnak majd ki olyan helyzetek, hogy a valós összegnél kevesebbet számoljanak, és ezáltal a tanár nem kapja meg a tisztességesen megkeresett pénzét”– kommentálta a döntést Alekszej Honcsaruk miniszterelnök.

Elmondása szerint az Egészségügyi Minisztérium is megváltoztatja a nézeteit az ilyen helyzetek megelőzése érdekében.
Az orvosi reform második szakasza szerint, 2020. április 1-jétől változások lesznek a poliklinikák és kórházak támogatásában – 2020 második negyedévétől kezdve az összes intézmény a Nemzeti Egészségügyi Szolgálattal kötött megállapodáson keresztül finanszírozásra kerül.

Forrás: karpatinfo.net


Hasonló cikkek