Ukrajnában évente átlag 10 ezerrel nő az árva gyerekek száma

Ukrajnában évente átlag 10 ezerrel nő az árva gyerekek száma – tájékoztatott a zn.ua a szociálpolitikai minisztérium közleményére hivatkozva.

„A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak” (Goethe)

Az országban jelenleg közel 69 ezer árva, elhagyott, illetve olyan gyerek él, akinek szüleitől megvonták a szülői jogok gyakorlását – áll a szaktárca jelentésében.

A dokumentumból kiderül, hogy az apróságok 93 százaléka, azaz több mint 63,5 ezren, nevelőszülőknél vagy család típusú otthonokban vannak elhelyezve, mintegy négyezren élnek internátusokban, s ezerről szakosított bentlakásos oktatási intézményekben gondoskodnak.

Kárpátalja élenjár a családtípusú gyermekotthonok létesítése terén. A Szent Mihály Gyermekotthon keretében 5, a Sámuel Alapítvány szervezésében 9 család fogadott be magukra maradt apróságokat. S ezzel a sor távolról sem teljes, hisz a hálózat gyakorlatilag az egész megyére kiterjed.

A segítőszándék a hagyományos intézményekre is kiterjed. Csupán egyetlen példa. A Szolyvai Gyermekotthont, ahol jelenleg 70 apróságról gondoskodnak, rendszeresen támogatja Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, Palágykomoróc és Kisszelmenc lakosai minden évben jótékonysági bált rendeznek az otthon javára.

 


Hasonló cikkek