Ukrajnában helyhiány miatt a mentősök nem viszik kórházba a covidos betegeket

A mentőszolgálat orvosai a kórházi helyek hiányára hivatkozva visszautasították a covidos betegek kórházi kezelését. 

Krivij Rihben a mentősök a kórházi ágyak hiányára hivatkozva visszautasították egy idős fertőzött nő kórházba szállítását – nyilatkozta Jaroszlav Kucser egészségügyi miniszterhelyettes november 18-án, szerdán tartott tájékoztatón- írja a Korrespondent.net hírportál.

Az orvosok egy idős nőhöz érkeztek ki, aki már több napja lázas volt, köhögött és nehezen lélegzett. A mentős antibiotikumot adott neki, de a nő nem lett jobban, kórházban akart kerülni.

“Kórházba visszük, amint felszabadul valahol egy hely” – válaszolták a mentőorvosok.

Hasonló történet játszódott le az ukrajnai Zaporizzsjában is. Ott a mentősök egyáltalán nem voltak hajlandóak kimenni egy súlyos állapotban lévő asszonyhoz.

Egy másik esetet Dnyipropetrovszk megyében rögzítettek. A kétoldalú tüdőgyulladásban szenvedő és 39 fokos lázzal fekvő nőnek helyhiány miatt elutasították a kórházi kezelést.

Csak akkor kerültek kórházba a betegek, amikor a hozzátartozóik panaszt tettek a mentősökre. Ezt követően a betegeket kórházba szállították.

Korábban a Karpatinfo.net hírt adott arról, hogy Ukrajnában már több mint tízezren haltak bele ebbe a betegségbe.

Forrás: karpatinfo.net


Hasonló cikkek