Befogadóközpont lesz a Dorkász-kemping

Befogadóközpontként működik a következő hónapokban a debreceni Dorkász-kemping – közölte a létesítményt működtető alapítvány kedden az MTI-vel.

    Közleményük szerint a Dorkász Szolgálat Alapítvány kuratóriuma felajánlja a Debrecen-Erdőspusztán, a Vekeri-tó szomszédságában található kempingjét az Ukrajnából, Kárpátaljáról érkező menekült családok számára és ezáltal hosszabb távon befogadóközpontként üzemelteti azt.
A projekt célja, hogy a következő 6-12 hónapban folyamatosan szállással, étkezéssel és gyerekprogramokkal segítsék a menekülteket – írták hozzátéve, hogy támogatják a menekülteket akár a továbbjutásban, akár abban, hogy el tudjanak helyezkedni és megtalálni a számításaikat Magyarországon.
A közlemény kitér rá, hogy néhányhetes felújítás után nyitják meg a kempinget a menekültek előtt. A Dorkász egyidejűleg kéri az emberek segítségét, hogy felajánlásaikkal támogassák az üzemeltetés költségeit.
Emellett önkéntesek jelentkezését is várják, akik akár az előkészítő munkálatokban, akár az üzemeltetésben tudnak segíteni, különös tekintettel a gyerekprogramok szervezésére – zárul a Dorkász közleménye.


Hasonló cikkek