Agyonlőtték az ismert ukrán ökölvívó edzőt

A Kijev melletti Irpinyben életét vesztette Olekszij Dzsunkivszkij (†39), az ismert ukrán ökölvívó edző. A sportolók számos nemzedékét kinevelő férfit orosz katonák lőtték agyon a tornateremben, ahol éppen edzést tartott a helyi fiataloknak – írta a Čas.sk hírportál.


Dzsunkivszkij bokszolóként négyszer nyerte meg a katonai világkupát. A nemzeti bajnokságban 2005 és 2007 között három ezüstérmet szerzett. A sportolói karrierje befejezése után a fiatalok ökölvívó edzésével foglalkozott. A tanítványai között volt többek között Oleg Laguta, a 2016-os ifjúsági Európa bajnok, valamint Vlagyiszlav Marcsuk, a 2015-ös EB ezüstérmese.

Az ukrán sajtó közlése szerint, az oroszok az edzőt egy ökölvívó csarnokban lőtték agyon, ahol a helyi fiatalokat edzette. Az eset a megszállókkal való kommunikáció közben történt, amikor éppen azt magyarázta a katonáknak, hogy csak edzést tartanak. A tapasztalt életviteli tanácsadó hazaszeretetre, és a hazájuk, Ukrajna megvédésére való készenlétre tanította a fiatalokat. Több civil- és jótékonysági szervezetnek – beleértve az Athletes for the Future of Ukraine-t is – a tevékeny tagja volt.

Forrás:cas.sk,bumm.sk

Nyitókép forrása: Facebook

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek