Üllés: rajzokkal a megyei identitásért

A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítésének negyedik állomása Üllés volt. Ebből az alkalomból gyermekek által rajzolt táblát helyeztek ki a településen

A közlekedési táblához hasonlító gyermekrajzzal a családok értékeire szeretnék felhívni a figyelmet. Ezáltal kifejezve azt, hogy a gyermekekben rejlik a jövő. Üllés Önkormányzata büszke az eddig elért eredményeire. A faluvezetés fontosnak tartja, hogy része lehet a Csongrád – Csanád megyei identitást erősítő programnak.

Az e projekt keretében megszervezett hétvégén számos érdekességgel várták a falu apraját – nagyját, valamint a környékbelieket. A színes felhozatal között szerepelt például néptáncos előadás, tűzoltó bemutató, és a már említett tábla kihelyezése is. Amely egyébként külön állomása a megyeieket összekovácsoló, értékmegőrző törekvésnek. Hiszen egy erre az alkalomra meghirdetett rajzpályázat eredménye.

A moranettv.hu értesülése szerint ezzel a körültekintő közlekedésre igyekeznek hangsúlyt fektetni. Melynek az a célja, hogy gyerekek rajzaival hívják fel a figyelmet a gyalogátkelőkre az iskolák környékén és így elkerülhetőek legyenek a balesetek.

E lépéssel pedig a gyermekek nevelését is segítik. Ami ugyancsak fontos része az identitásőrző programnak. Hiszen, ahogy arról korábban lapunk is beszámolt a Csongrád – Csanádi-i identitás erősítését célzó rendezvénysorozat egyik pillére a az összetartás és az értékre nevelés.

Az üllési nap eseményei is ezt szolgálták. A programsorozattal kapcsolatban további hírekre számíthatnak olvasóink.

Farkas Cs. Tekla


Hasonló cikkek