Úszó vk – Hosszú arannyal, Jakabos két, Szabó egy ezüsttel zárt

Hosszú Katinka aranyéremmel fejezte be szereplését az úszók világkupa-sorozatának szingapúri állomásán, emellett a szombati zárónapon Jakabos Zsuzsanna két, Szabó Szebasztián pedig egy ezüstöt szerzett.

    Hosszú – a viadal eredményközlője szerint – ezúttal 200 méter vegyesen bizonyult legyőzhetetlennek (2:08.63), miután a háromszoros olimpiai bajnok magyar csütörtökön nyert 200 méter pillangón, pénteken pedig 400 méter vegyesen.

A szombati vegyesdöntőben Hosszú mögött másodikként Jakabos csapott célba (2:13.64). Jakabos, aki előző nap a 200 méter gyors fináléjában diadalmaskodott, a befejező napon még egy ezüsthöz jutott: ezt a 100 méter pillangó fináléjában érdemelte ki (58.43 mp).

A férfiaknál Szabó Szebasztián, aki csütörtökön 100 m pillangón, pénteken pedig 100 méter gyorson lett második, szombaton 50 méter pillangón nyert ezüstérmet (23.14 mp).

A kvangdzsui világbajnokság után az úszók a vk-sorozat három részből álló ázsiai állomásán vettek részt, a sorozat második szakasza október 4. és 6. között a budapesti Duna Arénában indul, öt nappal később pedig Berlinben folytatódik. A harmadik részben Kazany (november 1-3.) és Doha (november 7-9.) látja vendégül az úszókat.

A vk-élcsoport állása:

Nők:
1. Hosszú Katinka 156 pont
2. Cate Campbell (ausztrál) 150
3. Emily Seebohm (ausztrál) 105
…6. Jakabos Zsuzsanna 63

Férfiak:
1. Vlagyimir Morozov (orosz) 156 pont
2. Andrew Wilson (amerikai) 129
3. Danas Rapsys (litván) 111
…6. Szabó Szebasztián 78

Forrás: sportkatlan.hu


Hasonló cikkek