Úszoron és több más településen felújított vasútállomások várják az utasokat

Új külsőt kapott az úszori vasútállomás. A felújított épületet Érsek Árpád közlekedési miniszter személyesen látogatta meg. A felújított helyiségek elsősorban az utazók kényelmét szolgálják, és jobb minőségű szolgáltatásokat kínálnak.

Ezen a vonalon a dióspatonyi, pozsonypüspöki, misérdi és a dénesdi állomások büszkélkedhetnek még felújított belső terekkel. „A korszerűsítés és a vasútállomások felújítása az üzemeltetés és a jobb szolgáltatások szempontjából is elengedhetetlen. Bízom benne, hogy a sok éve tartó elhanyagolt állapot után a szlovák vasutak megítélése jelentősen javulni fog.” – mondta Érsek Árpás közlekedési és építésügyi miniszter.

Az úszori vasútállomás épülete új homlokzatot kapott, de kicserélték a tetőt és az ablakokat is. Teljesen megújult a váróterem, és a felújíjtás során a fogyatékkal élő utazókra is gondoltak. Új, tájékozódási rendszerrel rendelkező lámpákat szereltek fel, valamint az állomásnév feliratát is felújították. Nem hiányoznak az új kerékpártartó-állványok sem. A vasútállomás felújításának összköltsége 74 ezer euró volt ÁFÁ-val. Összesen 363 000 eurót fektettek bele az adott szakasz 4 fentebb is említett állomásának rekonstrukciójába. Az összeget a szlovák vasúttársaság (ŽSR) biztosította saját költségvetéséből.

Az eddigi felújítások összesen 27 állomást érintettek, többek közt Losoncon, Miaván, Ruttkán és Illaván. A következő években további nagyjából 50 vasútállomásnak és megállóhelynek a rekonstrukciója van tervben, pl. Füleken, Kralován, Mátévágásán és Csorbató városában. A felújítások célja elsősorban az állomások területén elérhető szolgáltatások, valamint az üzemeltetés minőségének javítása.

Forrás: bumm.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek