Halálos baleset történt az 54-esen.
Egy menetrend szerint közlekedő busszal karambolozott egy személyautó az 54-es főút 43-as kilométerénél, a Bács-Kiskun megyei Soltvadkert határában, a Bócsa felé vezető szakaszon nem sokkal hat óra után – közölte az OKF. Mint írják, az ütközés következtében a busz az árokba borult.
A műszaki mentést a soltvadkerti önkormányzati tűzoltók végzik, de riasztották a kiskőrösi és a kiskunhalasi hivatásos tűzoltókat, továbbá a katasztrófavédelem műveleti szolgálatát is. Az érintett szakaszt a mentés idejére teljesen lezárták.
Az Útinform tájékoztatása szerint a 43-as kilométernél megállították a forgalmat. Mint írják, kerülni a Tázlár-Bócsa útvonalon lehet.

Frissítés 1.: a rendőrség tájékoztatása szerint a baleset következtében a személygépkocsi férfi sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, valamint – az elsődleges információk szerint – két személy könnyebben sérült, ők valószínűleg a buszban utaztak.

Frissítés 2.: A BAON helyszíni információi szerint a buszon négyen sérültek meg könnyebben. Az utánfutót vontató Suzukiban ketten utaztak, az autó utasát kórházba szállították, így a sérültek száma nem kettő, hanem öt.
Mivel kora reggel történt a szerencsétlenség, így elképzelhető, hogy diákok és munkába igyekvők utaztak azzal a Volvo típusú busszal, ami feltételezések szerint korábban Budapesten is szállított utasokat.
Kiemelt képünkön az árokba zuhant busz. Fotó: MTI/Donka Ferenc
Kövessen minket: Facebook