Vaddisznók fenyegetnek Kecskeméten

A Benkó Zoltán Szadadidőközpontban elkezdődött múlt héten a vaddisznók kilövése, ami várhatóan még egy hetet vesz igénybe. A vaddisznók kárt okoznak és veszélyt jelentenek mind a horgászokra, mind pedig a sétálókra

A Hírös Sport Nonprofit Kft. közölte, hogy a vadkilövés a betelepült vaddisznókat érinti, ehhez hivatásos vadászokat alkalmaznak, akik elejtik a vadakat. Több szemtanú is jelezte, hogy vaddisznót látott a területen, így szükséges volt az intézkedéseket meghozni. Mindenki figyelmét felhívták rá, hogy a látógatóknak 17 órai zárást követően, el kell hagyni a területet, hiszen utána a vadász megkezdi a kilövést.

A szemfüles látogatók, találkozhatnak dámvadakkal is. A területen nincsen semmiféle ellenségük, így zavartalanul élnek és szaporodnak. Főleg a Vízmű utca felőli kerítés mellett szoktak feltűnni, ami hivatalosan nem tartozik a szabadidőközpont területéhez, minden bizonnyal még a terület kialakítása során kerülhettek betelepítésre. A Bácsvíz Zrt. által kezelt területen nagyon sok dámvad él békében, ami a látogatók elől el van zárva, ezzel biztosítva nekik a nyugalmat. – írja a BAON.HU

A vaddisznók nagy veszélyt jelentenek a területen tartózkodó emberekre, ha bárki találkozna velük érdemes pár trükköt bevetni, hiszen csúnya vége lehet egy vaddisznótámadásnak.

Juhász Márta

Ha tetszett a tudósítás, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek