Vadulós hegyikerékpár-versenyt rendeztek Tornagörgőn

Három távon kínált versenylehetőséget a II. Görgői Vadulós Hegyikerékpár-verseny: 50 kilométeren voltak a legtöbben, ezt a kassai Jakub Jenčuš nyerte, 20 km-en gočovói elsőség született Stanislav Ďuraj révén, a legrövidebb távon pedig Máté Mátyás volt a leggyorsabb.

„Jakub jóval jobb időt ért el, mint a tavalyi győztes. A junior korú fiú ügyes volt, technikája és gyorsasága is kitűnt. Több mint hétperces előnynyel ért célba a második előtt, ennyivel volt jobb a mezőnynél.” – tért vissza a Rozsnyói járásban található település nagy sporteseményére Tegdes Tamás társszervező, a házigazda Eleventum PT alelnöke, aki Tóth Lóránt elnökkel rakta le a táj és terep előnyeiből táplálkozó verseny alapjait.

44-en rajtoltak húsz kilométeren, tíz kilométeren pedig már kevesebben voltak, többnyire helybeliek indultak, s a legjobb görgői lett. “Sok kedvező visszajelzést kaptunk, a tavalyi jót sikerült megismételnünk, és további újdonságokat hozzátennünk. Gördülékeny csatározásokat láttunk, az elsőnél felkészültebben, jobb infrastruktúrával zajlott minden. Jól felkészült gárdánkkal sikerült lerakni egy minőségi versenyhagyomány alapjait. Lelket melengető, közösségformáló ereje van a Görgői vadulósnak falunkban.”

50 km (74 induló): 1. Jakub Jenčuš (ProEfekt Košice) 2:06:19,84.
20 km (44): 1. Stanislav Ďuraj (Gočovo) 1:02:20,58.
10 km (19): 1. Máté Mátyás (rozsnyói, tornagörgői) 47:14,79.

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek