Elfogták a vágsellyei gyerekek örömét elrontó betörőt

A szlovák rendőrök elfogták azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy Újév napján betört egy vágsellyei polgári társulás épületébe, és különféle elektronikai cikkeket, ékszereket, játékokat, valamint kozmetikumokat lopott el onnan. A holmik az intézményt látogató gyerekeknek szánt karácsonyi ajándékok voltak.

A férfi hozzávetőleg 1.200 eurós kárt okozott a lopással, s az épület ajtajának megrongálásával további 500 euróval károsította meg a civil szervezetet. A vágsellyei nyomozók röviddel a betörést követően elfogták a 32 éves férfit, akit lopással, rongálással és magánlaksértéssel gyanúsítanak. Jelenleg őrizetben van. A vizsgálótiszt kezdeményezte az előzetes letartóztatásba helyezését – közölte a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság a Facebook-oldalán.

A rendőrök megtalálták az eltulajdonított holmik egy részét, amelyeket a nyomozás lezárása után visszaszolgáltatnak a civil szervezetnek.

A rendőrség szerint az újévi betörésen kívül más gazságok is vannak a gyanúsított férfi rovásán.  Egy 400 euró értékű kerékpárt is eltulajdonított, betörte egy elektronikai szaküzlet kirakatát, és 2 LED lámpát, valamint egy antennát lopott el onnan. Ha bebizonyosodik a gyanúsított bűnössége, 5 évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti őt a bíróság.

Forrás: tasr,  bumm.sk, Facebook

Fotó: A nyitókép rendőrségi felvétel

Kövessen minket a Facebookon is!


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek